"Családonként legalább egy munkanélkülit termelt a baloldal"

"Családonként legalább egy munkanélkülit termelt a baloldal"

Kara Ákos és Selmeczi GabriellaA baloldal soha egyetlen ígéretét nem teljesítette és családonként legalább egy munkavállaló helyett családonként legalább egy munkanélkülit "termeltek" kormányzásuk alatt. Így reagált a Fidesz az MSZP kezdeményezésére összehívott, Szövetség a változtatásért nevű ellenzéki egyeztetéssorozat pénteki fordulóján elhangzottakra.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke az ellenzéki találkozót követően újságíróknak elmondta, a céljuk olyan felelősségteljes vállalások megfogalmazása, amelyeket kormányra kerülve biztosan meg tudnak valósítani 2014 után. Közölte, a Fidesz hibájából tanulva nem ígérnek egymillió új munkahelyet, helyette azt szeretnék elérni, hogy minden családban legyen legalább egy munkavállaló, akinek példájából tanulhatnak a család fiatalabb tagjai is, átérezve, felnőve nekik is dolgozniuk kell majd. 

Kara Ákos, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke MTI-hez eljuttatott közleményében úgy reagált: “mindegy, hogy mit ígér a baloldal, soha egyetlen ígéretét sem teljesítette”. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt megduplázódott a munkanélküliség, családonként legalább egy munkanélküli volt, a kormányok inkább adtak segélyt, mint munkát, a munkavállalást pedig magas adókulcsokkal büntették. 

Ezzel szemben jelenleg százhatvanezer emberrel több jár munkába, mint a kormányváltáskor, a munkahelyvédelmi akciótervnek köszönhetően egyre több férfi, egyre több nő, egyre több fiatal és 55 év feletti talál munkát, a kormány a családi adókedvezménnyel támogatja a munka melletti gyermeknevelést, lehetőséget kínál a megváltozott munkaképességűeknek, a kisgyermekes anyáknak, a nyugdíj előtt állóknak, az alacsony iskolázottságúaknak egyaránt – írta Kara Ákos. Ezen felül pedig 2013-ban 450 milliárd forintot biztosítanak a foglalkoztatás támogatására és munkahelyek megőrzésére – tette hozzá.