Formálódik a baloldal

Kónya Péter, az Együtt 2014 párt társelnöke, Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, valamint Juhász Péter és Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 párt társelnökei (b-j) a budapesti LOFFICE rendezvényteremben 2013. március 8-án, ahol bejelentették, hogy párttá alakult a 2012. október 23-án választói mozgalomként létrehozott Együtt 2014 Választói Szövetség, fotó: Soós Lajos/MTIPárttá alakult a tavaly október 23-án választói mozgalomként létrehozott Együtt 2014 pénteken. A szervezetet három társelnök vezeti, Bajnai Gordon volt miniszterelnök a választási és kormányzati felkészülést irányítja majd. Az új párt választási szövetséget kötött az LMP szétválásával létrejött Párbeszéd Magyarországért (PM) párttal.

A pártot harmincan alapították, teljes neve: Együtt 2014 Választói Szövetség Párt. Társelnökei a három alapító egyesületet képviselő politikusok: Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője. A szövetségi elnökségnek tagja lesz Jávor Benedek és Szabó Tímea, a PM két társelnöke is. Bajnai Gordon volt miniszterelnök a szövetségi elnökség hatodik tagjaként a kormányzati és választási felkészülést irányítja majd. 

Az Együtt 2014 alapítói közül tíz-tíz a Millát, a Szolidaritást és a Haza és Haladást képviseli. Köztük van Balázs Péter, a Bajnai-kormány külügyminisztere, Felcsuti Péter, a bankszövetség egykori vezetője, Simó György, a Magyar Telekom korábbi vezérigazgató-helyettese, Gulyás József volt SZDSZ-es képviselő és Szelényi Zsuzsa, aki a rendszerváltás utáni első ciklusban a Fidesz parlamenti képviselője volt. Bajnai Gordon a párttá alakulás alkalmából tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a régi pártoktól nem várható a korszakváltás, ehhez új erőre van szükség. A PM-mel kötött szövetségüket úgy értékelte: ez az első igazi lépése az ellenzéki összefogásnak, mivel deklarálták, hogy együtt indulnak a jövő évi parlamenti választáson, közösen állítanak jelölteket, így miniszterelnök-jelöltet is.    

Ez a szövetség a korszakváltás, az ország megváltoztatásának biztosítéka, felépíti a remény koalícióját és győzelemre viszi a változás ügyét – jelentette ki. Beszélt arról is, hogy a Fidesz változást ígérve szerzett kétharmados többséget 2010-ben, de csalódást okozott, így az emberek ma ismét változást akarnak. A miniszterelnökről azt mondta: politikai értelemben mindenkinél öregebb és fáradtabb, annak a rendszernek a jelképe, amelyet le kell váltani, amely összekeveri az alkotmányt a büntető törvénykönyvvel, és lesújt vele a diákokra, az élettársakra, a hajléktalanokra, az alkotmánybírákra. Pártjukat úgy határozta meg, amely vár mindenkit, aki tenni akar a változásért, de nem vár senkire. Kónya Péter elmondta, a választói mozgalom alapítói – a Haza és Haladás, a Milla és a Szolidaritás – megmaradnak civil szervezetnek, de stratégiai megállapodást kötöttek az új párttal.    

Juhász Péter azt mondta, tíz évet töltött különböző civil mozgalmakban, és nem gondolta volna, hogy valaha is egy párt tagja lesz. De – folytatta – megváltozott a helyzet, “igenis be kell jönnie a politikába azoknak, akik nemcsak magukra gondolnak, hanem a környezetükre is, muszáj részt venniük az ország alakításában”. Jávor Benedek arról beszélt, hogy egy párt három hibát követhet el ma, ha hozzájárul az Orbán-kormány hivatalban maradásához, ha a kormányváltással a 2010 előtti állapotokat akarja visszaállítani, illetve ha nem életszerű stratégiát kínál a kormányváltásra, ezeket akarják elkerülni.    

Céljukként egyebek mellett a jogállam és a társadalmi szolidaritás helyreállítását, a korrupció megszüntetését, kiszámítható gazdaságpolitika megalkotását nevesítette, úgy, hogy egyszersmind megakadályozzák a 2010 előtti, az ország bajaiért nagyban felelős kétpólusú politikai rendszer visszatérését. Hozzátette, a választási szövetség egy különleges helyzetre adott válasz, amit részben a Fidesznél hozott választási szabályok kényszerítettek ki.     Egy újságírói kérdésre válaszolva Bajnai Gordon elmondta, változatlanul korainak tartja, hogy a leendő miniszterelnök-jelölt személyéről beszéljenek, ennél előbbre való, hogy felkészüljenek a választásokra és a kormányzásra.    

Arra a kérdésre, hogy a kormány- és korszakváltáshoz szükség van-e az MSZP-re, úgy válaszolt, a jelenlegi választási szisztéma a voksolás előtti koalíciókötésre kényszeríti a meghatározó ellenzéki erőket, ezért nyitottak erre mindenkivel, akivel elveik feladása nélkül tudnak együttműködni. Az Együtt 2014 és a PM politikusai hangos nevetéssel fogadták azt az újságírói felvetést, amely szerint bár Bajnai Gordon tagadta, hogy köze lenne a Fidesz székházánál tüntetőkhöz, most mégis hasonló érvekkel bírálta az alaptörvény tervezett, negyedik módosítását. A volt kormányfő erre úgy reagált, sokan vannak ezzel így, de ennél több közük nekik sincs a demonstrálókhoz.  

Szigetvári Viktor pedig azt mondta: nyilvánvaló hazugság, amit a Fidesz állít, azaz hogy Együtt 2014-es e-mail címekről kaptak utasításokat a székházfoglalók, ilyen címek ugyanis nincsenek forgalomban, az egyetlen ilyen postafiók csak fogadja az üzeneteket. Bajnai Gordon szintén a Fidesz székházánál történteket firtató újságírói kérdésre azt mondta, nincs szükségük székházra, így nem is akarják elfoglalni a kormánypártét, sőt, céljuk az, hogy a Fidesz politikusai is visszaszoruljanak oda kormányzati pozícióikból 2014 után.