"Az alkotmány nem játék!"

Ab elleni tüntetésfotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Az Alkotmánybíróság épületénél véget ért az a tüntetés, amelyet Az alkotmány nem játék! elnevezésű, civilek által szervezett fővárosi, Alkotmány utcai demonstráció folytatásaként tartottak több mint ezer ember részvételével. Ezt jelentették az MTI tudósítói szombat este.

Az alaptörvény tervezett negyedik módosítása ellen tartott demonstráció néhány ezer résztvevője közül mintegy ezren az Alkotmány utcából a Képviselői Irodaházhoz vonultak, ahol hangosbeszélőn részleteket olvastak fel a Fidesz 1989-es programjából, majd a demonstrálók elindultak az Alkotmánybíróság épülete felé.

Az MTI tudósítói jelentették, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) épületének bejáratát a rendőrség hármas sorfallal védte.

Az épület előtt a felszólalók a többi között arról beszéltek, azért gyűltek össze, mert “ezek az utolsó napok, amikor még létezik az Alkotmánybíróság”, illetve azért, mert álláspontjuk szerint az Ab-t, illetve valamennyi magyar állampolgár jogát megsértik azok, akik negyedszer módosítják az alaptörvényt.

Az egyik felszólaló véleménye, hogy, amit 1989-ben akart a Fidesz, azt akarják most ők, és a jelenlegi Fidesz most éppen ezt akarja “eltiporni”.

Fiatalok vagytok? – kérdezte egy másik szónok, amire a tömeg igennel válaszolt. Demokraták vagytok? – kérdezte ezt követően. A tüntetők erre is igennel feleltek. Akkor készítsünk egy új alkotmányt – biztatta a jelenlévőket a kérdező.

A rendezvény azzal ért véget, hogy elhangzott, a tiltakozást hétfőn a Sándor-palotánál folytatják annak érdekében, miszerint az államfő ne írja alá az alaptörvény módosítását.

A rendezvényen rendőri intézkedésre nem volt szükség, mondta el Kovács Viktória, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.