Rogán Antal

„Megvédjük a rezsicsökkentési programot”

„Megvédjük a rezsicsökkentési programot”

Rogán Antal

Ha az Országgyűlés csütörtökön elfogadja az energiahivatal megerősítéséről szóló előterjesztést, akkor a hivatal a jövőben a saját maga által alkotott rendeletekkel is meg tudja védeni a rezsicsökkentés érdekében hozott határozatait, indokolta a Fidesz frakcióvezetője kedden azt, hogy képviselőcsoportja rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett a javaslat mihamarabbi elfogadása érdekében.

Rogán Antal kifejtette, az energiahivatal önálló intézménnyé válik, és rendeletalkotási joga is lesz, rendeletei pedig nem támadhatók meg bíróságon.

A politikus kérdésre válaszolva közölte, jogorvoslatnak természetesen ezekkel szemben is van helye, az Alkotmánybíróságon támadhatók meg a rendeletek, de az energiahivatal jogkörének bővítése által jóval erősebb védelmet kap a rezsicsökkentés.

Rogán Antal sajtótájékoztatón a gáz- és villamosenergia-törvény keddi módosítása kapcsán azt mondta, “elértük azt, hogy bebiztosítottuk az energiahivatal eddig hozott határozatait”. Hozzátette, lehetővé vált, hogy azokat a bíróságon is meg lehessen védeni.

Mivel a kormányoldal számít további külföldi és belföldi nyomásgyakorlásra, a Fidesz-frakció képviselői elsőként csatlakoznak az elnökség által kezdeményezett aláírásgyűjtéshez – fűzte hozzá.

Mint mondta, a petíció azt teszi világossá, hogy a magyar embereknek fontos a rezsicsökkentés. “Nem a magyar kormánnyal, nem is a Fidesszel állnak szemben az energiaszolgáltatók, hanem a családokkal” – jelentette ki.

Rogán Antal beszámolt arról, egy átlagos családnak havi 4400 forintot kellene visszafizetnie januárra, februárra és márciusra, ha a bíróság teljes mértékben, jogerősen helyt ad a szolgáltatók keresetének.

“A magyar családokat konkrét veszély érte, és nekünk az a dolgunk, hogy minden alkalommal a családok oldalán álljunk” – válaszolta a frakcióvezető arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elsőfokú bírósági döntést minősített. “Nekünk nem a bíróságokkal van bajunk, hanem azzal, hogy a szolgáltatói összefogás ilyen gyorsan vezetett eredményre, példátlan gyorsasággal ítélkeztek ebben az ügyben a bíróságok” – fogalmazott, hozzátéve: ha példátlan gyorsasággal történik az ítélkezés, példátlan gyorsasággal kell a parlamentnek is reagálnia arra.

Úgy vélte, a mostani parlamenti döntésekkel az első támadást sikeresen ki lehet védeni. Mint mondta, a gáz- és energiaszolgáltatók ellenérdekeltek a rezsicsökkentésben, a mögöttük lévő tulajdonosi körök vagy éppen az anyaországok politikusai pedig támogatják őket ebben. Rogán Antal szerint nem véletlen az erőteljes francia vagy német nyomásgyakorlás.

Közölte azt is, a rezsicsökkentés folytatódni fog, a vízdíjakról, a szemétszállításról és a csatornadíjakról még a nyár előtt végre kívánja hajtani a kormány a következő lépést, a fűtésdíjak csökkentésének lehetőségét pedig a következő fűtési szezon kezdete előtt megvizsgálja.

A napokban a Fővárosi Törvényszék a Magyar Energia Hivatal rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során a gázszolgáltatóknak adott igazat első fokon.

A parlament kedden törvényben tiltotta meg, hogy az energiaszolgáltatók áraikba beszámítsák a rájuk kivetett tranzakciós díjat, külön jövedelemadót, illetve a közművezetékek után fizetendő adót. A kormányzati előterjesztést kivételes sürgős eljárásban, 264 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. A szabályozás arra is kitér, hogy ha a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) a rendszerhasználati vagy a csatlakozási díjakat megállapító határozatát bírósági felülvizsgálat eredményeként hatályon kívül kell helyezni, ez csak a hivatal új határozatának jogerőre emelkedése után lehetséges.

Kapcsolódó cikkek