A rezsicsökkentés folytatásáról is tárgyal a Ház

A rezsicsökkentés folytatásáról is tárgyal a Ház

A kormányzati rezsicsökkentéshez kapcsolódó újabb törvényjavaslat tárgyalásával foglalkozhat az Országgyűlés jövő heti, kétnapos ülésén. A parlament előző héten két jogszabályt is hozott a fogyasztói áram- és gázár mérséklésének érvényesítésére, a képviselők ezúttal a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak csökkentéséről kezdhetnek tárgyalni.

A Ház ülése a megszokott időben, hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációs időszak, majd az azonnali kérdések és kérdések követnek. A napirendjavaslat alapján a parlament e heti határozathozatalai során hozzájárulhat ahhoz, hogy az eddig kizárólag készletezéssel foglalkozó Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség a jövőben megjelölje az üzemanyagokat és így ellenőrizze a kőolajtermékek belföldi felhasználását. 

Szavazás várható emellett a szociális és gyermekvédelmi törvények egyszerűsítéséről, valamint huszonnyolc, jelenleg gazdasági társaságként működő kórház költségvetési intézménnyé alakításáról és a szociális közműszolgáltatás létrehozásáról. Utóbbi esetben fideszes képviselők azt kezdeményezték, hogy a lakossági fogyasztókat 60 napos számlatartozás után továbbra is ki lehessen kapcsolni az áram- vagy a gázszolgáltatásból, kötbértartozás esetén viszont csak akkor, ha a szolgáltató polgári peres vagy fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett. A hétfő esti órákban előzőleg már tárgyalni kezdett javaslatok részletes vitáit folytatják, így a képviselők egyebek mellett ismét hozzászólhatnak Pintér Sándor belügyminiszter azon indítványához, amely három hónapra kizárná a közfoglalkoztatásból azokat az álláskeresőket, akiknek gyermeke igazolatlanul nem jár iskolába, vagy nem tartják rendben lakókörnyezetüket. 

A második ülésnap reggel 9 órakor, szintén napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, elsőként pedig a fideszes Németh Szilárd rezsicsökkentést kiterjesztő javaslatáról indulhat vita. Az előterjesztés elfogadása esetén törvény mondaná ki, hogy a január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és távhőárcsökkentés után július 1-jével ugyanekkora mértékben kell mérsékelni a lakossági víz-, csatorna- és a szemétszállítási díjakat is. Az Országgyűlés ezt megelőzően két határozatot is hozott a rezsicsökkentés érvényesítése érdekében, kedden kivételes sürgős eljárással tiltotta meg az áram- és gázszolgáltatóknak a  különadók fogyasztókra hárítását, míg csütörtökön, rendkívüli parlamenti ülésen ruházta fel rendeletalkotási joggal az energiahivatalt. 

Kedden kezdődhet vita a Gárdonyi Géza emléknap kijelöléséről is. Fideszes képviselők határozati javaslatukban azt kezdeményezik, hogy az Országgyűlés az író születésének 150. évfordulója alkalmából október 17-ét, az egri vár védőinek török seregek felett aratott győzelme napját jelölje ki erre a célra. Nyitrai Zsolt és L. Simon László javasolták azt is, hogy az iskolákban Gárdonyi Géza Egri csillagok című művével foglalkozva emlékezzenek az íróra és a magyar történelem kiemelkedő eseményére. A nap további részében tárgyalhatják azt a szintén kormánypárti javaslatot, amelynek értelmében nemzetbiztonsági érdekre, vagy a külügyi kapcsolatok védelmére hivatkozva megtagadhatóvá válna a magyar állampolgárságot kérelmezők állampolgárság szerinti megoszlására, valamint a kérelmek benyújtásának földrajzi helyére vonatkozó adatok kiadása. Ugyancsak a hét második ülésnapján kezdődik általános vita a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról, valamint a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés kihirdetéséről, továbbá a 2009-2010-es nemzeti éghajlat-változási programról szóló jelentésről.

Kapcsolódó cikkek