Alkotmánybíró, devizahitel, költségvetés

Alkotmánybíró, devizahitel, költségvetés

országgyűlésfotó: Bruzák Noémi/MTI

Ezúttal is kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőn új alkotmánybírót választhatnak, majd a médiatörvény és az idei költségvetés módosításáról is szavazhatnak. Kedden a bajbajutott devizahitelesek segítésére létrehozott eszközkezelő kedvezményezetti körének bővítéséről kezdődhet vita.

A Ház ülése hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit szokás szerint az interpellációs időszak, majd az azonnali kérdések és a kérdések követnek. Az Országgyűlés ezután titkos szavazással dönt Juhász Imrének, a Független Rendészeti Panasztestület elnökének alkotmánybíróvá választásáról, aki a 70. életévét hamarosan betöltő Holló András helyére kerülhet a testületben. A határozathozatalok során egyebek mellett elfogadhatják a médiatörvény módosítását, amelyet a kormány az Európa Tanáccsal és az Európai Unióval történt egyeztetést követően nyújtott be. A változtatások része, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökét nem a kormányfő, hanem az államfő nevezi ki a miniszterelnök javaslatára.

Az előző héten elfogadott egyik kormánypárti javaslat hatására ugyanakkor az eredetileg javasolt tízéves szakmai múlt helyett elegendő lesz ötéves gyakorlat is a médiahatóság elnöki posztjának betöltéséhez. A kabinet a módosításoktól azt várja, hogy erősebb garanciát kap a médiahatóság függetlensége, és így véget ér a kérdésben indult uniós vita. A képviselők emellett ismét átírhatják a 2013-as költségvetést. Az idei harmadik módosítás – a korábbi állami E.ON-felvásárláshoz kapcsolódó változtatásokkal szemben – már a büdzsé fő számait is érinti. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt héten kiegészített előterjesztése 40 milliárd forinttal növeli a költségvetés hiányát, de nem befolyásolja az uniós elszámolás szerinti egyenleget és az államadósságot.

Az Országgyűlés ratifikálhatja a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló nemzetközi szerződést is, ami ahhoz szükséges, hogy Magyarország részt vehessen az eurózóna állam- és kormányfői szintű találkozóin, és tájékoztatást kapjon az euróövezeti csúcstalálkozókról.

A parlament a már említetteken kívül elfogadhatja a nemzeti éghajlatváltozási program 2009-2010-es beszámolóját, valamint a nemzeti fenntartható fejlődés keretstratégiáját, továbbá módosíthat a lánctartozások visszaszorítását célzó jogszabályon is. A szavazások végén három képviselő: Mirkóczki Ádám (Jobbik), Tiba István (Fidesz) és Simon Gábor (MSZP) mentelmi ügyéről döntenek, majd a szocialista Szanyi Tibor fegyelmi ügyében határoznak a képviselők. Az Országgyűlés utóbbi esetben vita nélkül dönt Kövér László házelnök javaslatáról, amelyben a lehető legnagyobb mértékű pénzbírság kiszabását javasolta, amiért a szocialista politikus a hétfői parlamenti ülésen középős ujját feltartva “bemutatott” az ülésteremben. Szanyi Tibor megbüntetéséhez a Ház egyszerű többségének igen szavazata szükséges.

A határozathozatalok után öt korábban tárgyalni kezdett javaslat részletes vitájával zárul a hétfői ülésnap, így példul ismét terítékre kerülhet az a kormánypárti javaslat, amely titkosítaná a honosított magyarok területi alapú nyilvántartását. Kedden a Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos szabályok módosításáról kezdődik általános vita, a kormány javaslata alapján 5 millió forinttal – a fővárosban és a nagyvárosokban 20 millió forintra, míg máshol 15 millió forintra – emelkedhet a programban érintett ingatlanok értékhatára. A második ülésnap további részében megtárgyalhatják az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvényjavaslatot, valamint a privatizációs szerződések környezetvédelmi és természetvédelmi előírásainak felülvizsgálatát tartalmazó kormányzati jelentést.

A csütörtökön közöltekkel ellentétben az Országgyűlés honlapján vasárnap elérhető előzetes napirenden már nem szerepel a rezsicsökkentést folytató, a víz-, csatorna- és szemétszállítási díjak mérsékléséről szóló előterjesztés részletes vitája.