Árva borzkölyköt nevelnek Szegeden

Árva borzkölyköt nevelnek Szegeden

Elárvult, háromhetes borzkölyök (Meles meles) érkezett március elején a Szegedi Vadasparkba, a fiatal ragadozót egy gondozó neveli, és szépen cseperedik. Ezt mondta  Veprik Róbert igazgató.

A kölyköt vadászok találták meg, és juttatták el az állatkert természetvédelmi mentőközpontjába. A még vak apróságot az intézmény egy olyan gondozója vette pártfogásába, aki már nagy tapasztalatokra tett szert borzok és más menyétfélék kicsinyeinek felnevelésében.

A Pannának elnevezett borzkölyök március 15-én nyitotta ki a szemét. Még mindig szopik, bár ahogy bújnak elő a fogai, lassan elkezdhet szilárd táplálékot is fogyasztani. Nevelése főleg a kezdeti időszakban jelentett komoly kihívást gondozójának, hiszen a borzkölykök – ahogy sok más emlősfaj esetében is a kicsinyek – két-három óránként szopnak, éjszaka is.

A borz a ragadozó emlősök rendjében a menyétfélék közé tartozó állatnem, melynek egyetlen faja az európai közönséges borz. Bundája hátán szürkés színű, hasa és lábai feketék, hátsó lábai között a farka tövéig rozsdásfehér; a szájzugától a füléig fekete színű, hátrafelé szélesedő sáv húzódik. A föld alatt, saját maga készítette építményben lakik, melyet nyugodt helyeken készít el. Építménye a rókáénál nagyobb, középpontját a földszint alatt másfél méternyire fekvő katlan képezi, amelyből különböző irányokban több folyosó indul ki. E folyosók közül azonban csupán egy-kettő szolgál kijáratul, míg a többi csak szellőztető nyílás.

Mindenevő, növényeket és kisebb állatokat egyaránt fogyaszt a falánkságáról ismert menyétféle ragadozó. A kedvezőbb táplálékellátottság jelei egyből megmutatkoznak rajta, jelentősen meg tud hízni. Régebben magányos állatoknak gondolták őket, azonban a legújabb vizsgálatok szerint viszonylag összetett szociális szerveződésben élnek.

A borz jelenleg nem védett állat, egyedszáma nem számít alacsonynak Magyarországon. Bár éjszakai, rejtett életmódja miatt viszonylag ritkán találkoznak az emberrel, egyre jellemzőbb, hogy közelebb merészkednek a lakott területekhez.