Aláírások gyűjtésébe kezd az MSZP

Aláírások gyűjtésébe kezd az MSZP

aláírásAz MSZP szerint egyre jobban elszegényednek az emberek, egyre kevesebb jut a megélhetésre, ezért az álláspontjuk szerint igazságtalan rezsicsökkentéssel szemben az élelmiszerárak 22 százalékos csökkentése érdekében gyűjtik az aláírásokat.

Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek küldött szombati közleményében úgy fogalmazott, az Orbán-kormány egész iparágakat sajátít ki, így a magyar földet kiveszi a helyi gazdálkodók kezéből és a baráti körének adja, akárcsak a dohánykereskedelmet. Az MSZP szóvivője azt írta: “miközben Orbánék egyre gátlástalanabbul sütögetik a pecsenyéjüket, addig az emberek egyre nagyobb hányadának nem jut hús az asztalra. Négymillióan élnek a létminimum, másfél millióan a szegénységi küszöb alatt, félmillió gyerek éhezik, félmillió gazdasági menekült pedig már külföldön keresi a kenyerét”, hozzátéve, az ország közel fele elszegényedett, az embereknek nem jut meleg ebédre, a gyerekeknek tankönyvre, a diákoknak egyetemi tandíjra, a betegeknek gyógyszerre.

Az ellenzéki párt szerint a “fideszes kampánykormány” igazságtalan rezsicsökkentésével az igazán rászorulók alig spórolnak, ezért az MSZP kezdeményezi az élelmiszerár 22 százalékos csökkentését, és gyűjti az aláírásokat, hogy a mindennapi megélhetést könnyebbé és kiszámíthatóbbá, igazságosabbá tegyék.