Gyűlnek a várkapitányok

Először tartanak látványos és kifejezetten a nyilvánosságnak szánt ülést a Veszprém megyei várkapitányok május 8-án, miután lóháton Nagyvázsonyból Sümegre érkeztek.

Az országosan egyedülálló rendezvény, a megye hét várkapitányának nyilvános kétnapos ülése május 7-én Nagyvázsonyban, a Kinizsi várban kezdődik – mondta el az MTI-nek Balassa Balázs, a Veszprém Megyei Várak Egyesületének (korábban: Veszprém Megyei Várak Főkapitánysága) elnöke, Szigliget várkapitánya.

Nagyvázsonyban Csesznek, Csobánc, Somló, Sümeg, Nagyvázsony, Szigliget és Várpalota küldöttsége megtekinti a várat, majd 18 órakor megkezdődik a nyilvános várkapitányi ülés, amelyen az érdeklődők megfogalmazhatják és feltehetik a várakkal kapcsolatos kérdéseiket. Este nyolckor fegyver- és harcászati bemutató szórakoztatja az egybegyűlteket, majd szabadtéri vacsora zárja a napot.

Papp Imre

Kattintson a képre! a SikeradóTV bemutatja: Sümeg kapitányát

Másnap, május 8-án reggel 10 órakor a várkapitányok és kíséretük lóra pattannak és elindulnak Sümegre; a tervek szerint 16 órakor érkeznek a bemutató térre. Itt a hét várkapitány köszönti a házigazdát, majd fél ötkor ünnepélyes várkapitányi ülést tartanak, amelynek keretében Döbrönte várát felveszik az egyesület tagjai közé. Az összejövetel lovagi torna megtekintésével és közös vacsorával zárul.

A rendezvény üzenete az, hogy a várkapitányok komolyan gondolják a hagyományőrzést, nemcsak hirdetik, hanem mindennapjaiknak is része az – fogalmazott Balassa Balázs. Hozzátette, szeretnék tudatosítani az emberekben, hogy váraik ismét élő várak; közös munkájuk eredményeképpen a várak újjáépülnek, és történelmünk emlékhelyeivé válnak.

Kapcsolódó cikkek