A média meg a fiatalok

Az új médiakultúrát a fiatalok is alakítják, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára fontos, hogy a felnövekvő generáció megismerhesse a sajtó működését. Erről beszélt a hatóság főigazgatója pénteken a DUE Médiahálózat sajtófesztiválján, a budapesti Millenárison.

Aranyosné Börcs Janka köszöntőjében felhívta a figyelmet a hatóságnál kialakítandó, a H95 Bűvösvölgy nevet kapott médiaértés oktatóközpontra, amelyben a nyomtatott sajtó szerkesztésével, az internetes tartalmak előállításával, a rádiózás vagy a tévézés sajátosságaival is megismerkedhetnek majd a fiatalok.

A fesztiválon a résztvevők találkozhatnak azokkal az alkotókkal, rendezőkkel, írókkal is, akik a legújabb filmterveiket a Médiatanács támogatásával valósíthatják meg, többek között Csukás Istvánnal, Rófusz Ferenccel vagy Mátyássy Áronnal – tette hozzá a főigazgató.

Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos fontosnak nevezte, hogy a hivatásukat az újságírásban megtaláló fiatalok közösen keressék a megoldásokat saját problémáikra, és kortársaikban is felelősséget ébresszenek a közösség iránt.

A diákújságírók és diákrádiósok legnagyobb éves találkozóján, amelyet huszadik alkalommal rendezett meg a DUE Médiahálózat, a diákok találkozhatnak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap műsorvezetőjével, Buda Mártonnal, valamint közönségtalálkozókon beszélgethetnek D. Tóth Kriszta, Till Attila, Vujity Tvrtko és Azurák Csaba televíziós műsorvezetővel. Ugyancsak közönségtalálkozó keretében ismerkedhetnek meg Nagy Anna, Győrfi Pál és Hanga Zoltán szóvivővel, a néphagyományok és a vidéki média viszonyát pedig Balázs Géza nyelvész mutatja be számukra. A Visegrádi workshop programjai keretében Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára nyújt tájékoztatást a fiatalok számára, akik interaktív programokon is részt vehetnek.

Kapcsolódó cikkek