"Elfogadhatatlan a tankönyvárak emelkedése"

"Elfogadhatatlan a tankönyvárak emelkedése"

jobbik

A Jobbik az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében rámutat: az új szabályozással a Fidesz először monopolhelyzetbe hozta a terjesztésben a Könyvtárellátót, majd a terjesztés árrését az eddigi átlagos 12 százalékról a nem kis példányszámú tankönyvek esetében 20 százalékra emelte, ami komoly áremelkedéshez vezet. Az ellenzéki párt szerint “mindez kiváló példa arra, hogyan is működik a fideszes mutyi: először beszűkíti a terjesztők körét, majd megemelik a biztos hasznot jelentő árrést, ahogy az a trafikmutyi esetében is történt.” A Jobbik álláspontja szerint káosz uralkodik a tankönyvellátás területén, a jogszabályi és határidőbeli csúszások miatt nem garantált, hogy az őszi tanévkezdésre időben eljut minden gyerekekhez a szükséges tankönyv. Az ellenzéki párt benyújtott a parlamentnek egy határozati javaslatot, amelyben kezdeményezi a szerintük indokolatlanul magas árrés 7 százalékra csökkentését, és ezzel párhuzamosan a tankönyvek árának 13 százalékos mérséklését.