Elfoglalták a múzeumot, tiltakoztak a minisztérium előtt

A korábban a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum épületében tüntető Összefogás a Kortárs Művészetért csoport tagjai demonstrálnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) bejáratában 2013. május 21-én, fotó: Kallos Bea/MTIÁtlátható kultúrpolitikát követelve jelképesen lezárták az Emberi Erőforrások Minisztériuma épületének bejáratát kedden az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport tagjai, miután végleg elhagyták a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) 12 napja elfoglalt lépcsőjét.

Az egyetemi hallgatókat, képzőművészeket, kurátorokat tömörítő csoport május 9-én vette birtokba a Lumú előterét, a többi között a múzeum igazgatói pályázata anyagainak nyilvánosságra hozatalát követelve.

A Balázs Anna, a csoport egyik szóvivője olvasta fel a keddi petíciót, amelyben azt kifogásolják, hogy szerintünk a kultúráért felelős tárca továbbra is átláthatatlanul és szakmai egyeztetés nélkül működik, miközben a médiában ennek ellenkezőjét állítja. Felidézték, május 9-én egyeztetésre hívták Balog Zoltán minisztert, amire a tárca egyoldalú tájékoztatási ajánlattal válaszolt, ezt azonban a csoport elfogadhatatlannak tartotta, így továbbra is elfoglalva tartotta a Lumú előterét, kulturális és civil fórummá nyilvánítva azt.

A demonstrálók hangsúlyozták, a múzeumfoglalás befejeztével sem adják fel követeléseiket. A kulturális irányítás átláthatóságát, az intézményi és szakmai autonómiát, a forráskivonások leállítását, az elvont források kompenzálását, valamint a közérdek és a közhaszon figyelembevételét a támogatások elosztásánál. Elvárják továbbá a szakmai alapú kulturális döntéseket, a párbeszédet a kultúra és kultúrpolitika szereplői között – közölték.

A flashmob végén a résztvevők bejelentették, átvonulnak a Belügyminisztérium épülete elé, hogy szolidaritásból csatlakozzanak a nemzetbiztonsági törvény tervezett módosítása ellen ott zajló demonstrációhoz.

A minisztérium korábban többször is hangsúlyozta, hogy mindenben a törvény szerint járt el a Lumú igazgatói pályázatával kapcsolatban, és felhívta a figyelmet arra, hogy a Lumú igazgatójának öt évre szóló megbízatása 2013. február 28-án lejárt, emiatt a tárca a jogszabályi előírásoknak megfelelően az intézmény igazgatói posztjára pályázatot írt ki, és a Lumú következő igazgatóját törvényes és demokratikus úton fogja kinevezni az emberi erőforrások minisztere.