Közel tízezer látogató a kunszállási Nyeregszemlén

Közel tízezer látogató a kunszállási Nyeregszemlén

nyeregFotó: Ujvári Sándor/MTI

Kunszálláson a május 31. és június 2. közötti III. Szabadidőlovas Találkozó és Családi Fesztivált közel tízezer látogató tekintette meg az első két napon - közölte Solymosi Bertold, a Nyeregszemleként is ismertté vált találkozó főszervezője vasárnap az MTI-vel.

A 2011-ben indult Nyeregszemle egy olyan lovas találkozó, amely az ország különböző településein rendezett találkozóktól abban különbözik, hogy ide a lovasok mindenhonnan lóháton jönnek – mondta Solymosi Bertold. A rendezvényt szombaton meglátogatta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is, aki köszöntőjében kiemelte: a Nyeregszemle is bizonyíték arra, hogy él a magyar lovas kultúra, a magyar lovas hagyomány a Kárpát-medencében. Az összesített adatok szerint a Nyeregszemlének helyet adó Somogyi Lovas Szabadidőközpontba közel háromszázan érkeztek lovon, de több mint ezer lovas van a helyszínen. Solymosi Bertold hangsúlyozta: voltak olyan lovasok, akik három napon keresztül, gyakran szakadó esőben jöttek Kunszállásra. A főszervező úgy fogalmazott: a rendezvény a nézők számára egy családi fesztivál, a lovasok számára egy rövidebb-hosszabb túrának egy állomása, hiszen a rendezvény után lovon indulnak haza. Solymosi Bertold beszámolt arról, hogy a találkozóra lovas futárok hozták el a kárpátaljai magyarok üzenetét. Szerdán a vereckei hágótól indulva 50-60 lovas hozta a fatégelyben küldött dokumentumot – tette hozzá. A futárszolgálat tervezője, Petraskó Tamás volt az utolsó lovas, aki szombaton átadta Kovács Imrének, Kunszállás polgármesterének a kárpátaljaiak üzenetét. “Kösse össze e lovas váltó szellemi honfoglalásként a Kárpát-medence egész magyarságát, Árpád magyarságát napjaink nemzedékével!” – olvasható a külhoni magyarok üzenetében. A Nyeregszemle III. Szabadidőlovas Találkozó és Családi Fesztiválra egész hétvégén család- és gyermekbarát programokkal várják az érdeklődőket. A látogatók betekintést kapnak egyebek mellett a lovas életmódba, megismerkedhetnek a ló és az ember kapcsolatának szépségeivel, a ló idomításának kulisszatitkaival, és lovasíjászok, westernlovasok, lovas kaszkadőrök bemutatóin csodálhatják meg, hogy mire képes együtt az ember és a ló.

Kapcsolódó cikkek