"Sem a hallgatás, sem a Trianonnal való visszaélés nem segíti a nemzet egységét"

"Sem a hallgatás, sem a Trianonnal való visszaélés nem segíti a nemzet egységét"

Bajnai GordonBajnai Gordon

Bajnai Gordon szerint a trianoni békediktátum igazságtalan és irracionális volt. A volt miniszterelnök, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője az MTI-nek kedden küldött közleményében azt írta: sem a hallgatás, a trauma szőnyeg alá söprése nem segíti a nemzet egységét, sem az, hogy bárki politikai ellenfelének a nemzetből való kirekesztésére használja fel Trianont.

Véleménye szerint nem szolgálja a nemzet érdekét az sem, ha június 4-én “nem a valódi nemzeti összetartozás gondolatát hangsúlyozzuk, hanem a rezsimet ünneplő, a kormánypárt ideológiájára rímelő kampánydalt énekeltetünk óvodás és iskolás gyerekekkel”.

Magyarország felosztása olyan traumája a nemzetnek, amelyet nem felold, hanem tovább súlyosbít az, aki a nemzet további megosztására használja fel Trianon ügyét – hangsúlyozta a volt kormányfő, aki szerint a kormányoldal ezt teszi, amikor a megosztás politikáját exportálja a határon túli magyar közösségekbe, és amikor kormánypárti pr-akcióvá fokozza le a nemzeti összetartozás napját.

Bajnai Gordon arról is írt, hogy Trianon ügyében ma sincs közös nevező. Szerinte ezt mutatja a határon túli magyarok könnyített honosításáról szóló 2004. december 5-ei népszavazás is, amelyen “a jobboldal rosszul feltett kérdésére adott rossz, az önzésre épülő és a határon túli magyarokat megalázó választ az akkori baloldal”.

A valódi nemzeti politika az, amely minden magyart abban segít, hogy a szülőföldjén boldogulhasson. Ezért kell lezárni azt a korszakot, amely a Trianonról való hallgatás és a Trianonnal való politikai visszaélés évtizedeit jelentette – olvasható az Együtt-PM szövetség vezetőjének közleményében. Bajnai Gordon szerint azonban kulcskérdés az is, hogy az ország visszanyerje azt az 500 ezer fiatalt, akik az elmúlt években a kilátástalanság miatt kényszerültek elhagyni a hazájukat.