Nyílt levelet írtak a Felsőoktatási Kerekasztalnak a miskolci demonstrálók

Nyílt levelet írtak a Felsőoktatási Kerekasztalnak a miskolci demonstrálók

Nyílt levélben fordultak a Felsőoktatási Kerekasztalhoz a Miskolci Egyetem (ME) azon oktatói, hallgatói és dolgozói, akik az intézmény sokszínűségének megtartásáért demonstrációt tartottak keddre virradóra.

Az MTI-hez is eljuttatott levél megfogalmazása szerint a közelmúltban megjelent felsőoktatási vitaanyag megvalósulása az egyetemet, Miskolcot és az észak-magyarországi régiót egyaránt “súlyos csapásként” érintené.

A szakminisztérium felsőoktatási államtitkársága által jegyzett, a felsőoktatás átalakításának stratégiai irányairól és soron következő lépéseiről szóló dokumentum szerint az ME a jövőben úgynevezett szakegyetemként működhetne, képzési és tudományos profilja viszonylag szűk lenne, állami támogatása pedig elmaradna a nemzeti tudományegyetemekétől – írták.

Ez egyúttal azt jelentené, hogy az egyetem nem műszaki karait, azaz a jogi, bölcsész-, gazdaságtudományi és egészségügyi kart leépítenék. Ez több mint félezer munkahely megszűnésével járhat, továbbá az egyetem képzési és tudományos profiljának szűkülése visszavetné a beruházásokat is a régióban – írták.

A Miskolci Egyetemen jelenleg mintegy 14 ezren tanulnak, és csaknem kétezer dolgozónak ad munkát.

A Felsőoktatási Kerekasztal kedden tárgyalja a minisztériumi tervezetet.