Három és fél milliárd forintos bővítés az AGC tatabányai gyárában

Három és fél milliárd forintos bővítés az AGC tatabányai gyárában

AGC Glass Hungary Kft.Új gyártócsarnokkal bővíti tatabányai üzemét a főképp autó üvegeket gyártó, japán tulajdonú AGC Glass Hungary, a három és fél milliárdos beruházás 100 új munkahelyet teremt - jelentette be tatabányai sajtótájékoztatóján a gyár igazgatója.

Papp Zoltán elmondta, a 8300 négyzetméteres csarnok alapkövét nyár végén helyezik el, a termelés várhatóan 2014 nyarán indulhat el az új üzemrészben. A beruházáshoz a vállalat 932 millió forint, vissza nem térítendő támogatást kapott európai uniós forrásból. A bővítés után a foglalkoztatottak száma meghaladja a 730-at.

Az üzem vezetőjének tájékoztatása szerint a fejlesztéssel a termékek gyártási ciklusát rövidítik le, a mostani 12 másodperc helyett 8 másodpercenként készül majd el egy hátsó ablak. A beruházás után 2,3 millió hátsóüveg készülhet a fejlesztésbe bevont soron.

Az AGC Glass Hungary Kft. személygépkocsikhoz gyárt oldal- és hátsóüveget, valamint napfénytetőt a világ legnagyobb autógyárai számára. A vállalat 20 európai márkának szállít, 80 modellhez. 2010-ben az AGC tendert nyert a Mercedes oldalsó és hátsó üvegeinek szállítására. Egészen 2021-ig az AGC szállítja az üvegeket az addig készülő 26-féle modellhez.

2013 januárjában a cég alkalmazottainak száma meghaladta a 630-at, 2012-ben 13,3 millió autóüveget gyártottak, árbevételük 22 milliárd forint volt.

A cégcsoportnak Európában tíz autóüveget előállító gyára van, ötezer alkalmazottal. A tatabányai üzem a létszámot tekintve a harmadik legnagyobb és az egyetlen zöldmezős beruházás, innen kerül az európai piacra gyártott edzett autóüveg 60-70 százaléka.