Újjáépült Rákosmente legnagyobb közparkja

Újjáépült Rákosmente legnagyobb közparkja

Fotó: Földi Imre/MTI

Befejeződött a budapesti XVII. kerület legnagyobb közparkjának, a Népkertnek az újjáépítése.

Az önkormányzat kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a beruházás 208,2 millió forintból valósult meg. Ebből 31,2 millió volt az önkormányzati önerő és 177 millió forint az uniós támogatás.

A Népkert rekonstrukciójának részeként a természetes környezet megújítása mellett térköves sétány, korszerű közvilágítás épült ki. Elkészült egy új, többgenerációs játszótér, sportpálya, BMX- és gördeszka-park épült. A területen új padokat, hulladékgyűjtőket, információs táblákat, kerékpártárolókat, ivókutakat, kerti csapokat helyeztek el. A biztonságról térfigyelő kamerák rendszere és parkőr fog gondoskodni.

A közlemény idézte Riz Levente (Fidesz-KDNP) polgármestert, aki hangsúlyozta, modern kertváros építésére törekednek, ahol a nagyváros korszerű szolgáltatásai, annak jó infrastruktúrája mellett megőrzik a családias, zöldövezeti értékeket, erősítik a sportra, mozgásra épülő egészséges életmód elérésének lehetőségeit.

A Népkert megújítása része annak a több mint 2,6 milliárd forint értékű beruházási programnak, amelyben a kerület városmagját fejlesztik.

A közpark melletti területen az önkormányzat sport- és rendezvénycsarnokot szeretne. A tervezési munkákat már elindították, a megvalósításhoz pedig állami és uniós forrásokra pályáznak.

A városrész központjába tervezett rekreációs- és szabadidőzóna részeként már korábban elkészült a 3,6 kilométer hosszú, Rákos-patak menti kerékpárút és gyalogos sétány, továbbá kültéri fitnesz-eszközöket helyeztek el a patak mentén.

Kapcsolódó cikkek