"Gyalázatos az MLSZ reagálása a kupakudarcra"

"Gyalázatos az MLSZ reagálása a kupakudarcra"

Szilágyi GyörgySzilágyi GyörgyA Jobbik szerint "szégyen és gyalázat", hogy már az összes magyar labdarúgócsapat búcsúzott az európai kupaküzdelmektől, de még nagyobb gyalázat az, ahogyan erre az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) reagált. Ezt mondta Szilágyi György országgyűlési képviselő szombaton az MTI-nek.

Az ellenzéki politikus szerint az MLSZ csak várja a magyar sikereket, de nem tesz értük, hiszen – mint mondta – elmúlt években sorozatos botrányok jellemezték a szövetség működését. A Jobbik szerint felháborító, hogy semmilyen következményük nincs a kudarcoknak és botrányoknak.     Csütörtökön az MLSZ honlapján az jelent meg, hogy a nemzetközi kupateljesítmény “egyelőre jelentősen elmarad az elvárttól, de hosszú távon továbbra is a magyar élfutball nemzetközi versenyképességében is mérhető” fejlődést vár a szövetség. 

A jobbikos politikus hangsúlyozta azt is: az MLSZ-nek be kellene látnia, hogy nem a “balhék”, hanem a színvonal miatt nem járnak szurkolók a mérkőzésekre. Szilágyi György hangsúlyozta: a Jobbik kormányra kerülése esetén megszüntetnék az MLSZ “élősködését és kiskirályságát”.