Karácsony Gergely

Az igazgatók kinevezése újabb pofon a közoktatásnak

Az igazgatók kinevezése újabb pofon a közoktatásnak

Karácsony Gergely

Az Együtt-PM választási szövetség véleménye szerint az iskolaigazgatók kiválasztása rövid idő alatt már az ötödik pofon, amit a közoktatás kap - jelentette ki keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A független politikus azt mondta, a hírek szerint több esetben sem szakmai, hanem politikai alapon neveztek ki embereket.

A Párbeszéd Magyarországért képviselői csoportjának vezetője azt mondta, nem tudják pontosan, hány ilyen eset történt, de attól félnek, hogy ez az általános gyakorlat. Kijelentette, az Együtt-PM kormányváltás esetén a helyi közösségeknek adná vissza az igazgatói kinevezések jogát.

Erőss Gábor, az Együtt-PM oktatási szakpolitikusa kirívónak tartotta a csongrádi összevont általános iskola ügyét. Szavai szerint ott úgy nevezték ki az igazgatót, hogy a tantestület és a szülők egy másik jelölt mögé sorakoztak fel. Jászárokszálláson és Jászapátiban pedig senkit nem neveztek ki, mert a helyi Fidesz nem támogatta a pedagógusok és a szülők jelöltjét. Hozzátette, egyelőre Szigetváron sem lehet tudni, hogy ki fogja ősztől vezetni az intézményt – mondta.

Félőnek tartotta, hogy miként a „Fidesz a trafikokat megszerezte magának”, az iskolák élére is a saját embereit helyezi el.