Kitüntetéseket adott át a nemzetgazdasági miniszter

Kitüntetéseket adott át a nemzetgazdasági miniszter

Az államalapítás ünnepén mindazok előtt tisztelgünk, akik tetteikkel, munkájukkal és hazaszeretetükkel hozzájárultak ahhoz, hogy hazánk megmaradjon Európában. Ezt emelte ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ünnepi beszédében szerdán, az augusztus 20-a alkalmából a köztársasági elnök által adományozott kitüntetések átadásakor.

Tisztelgés ez a nap azok előtt, akik nemzedékről nemzedékre megőrizték azt a képességünket, hogy akár a semmiből is újraalapítsuk államunkat – fűzte hozzá a miniszter a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint. Varga Mihály kiemelte: a Szent István-i üzenet azt is hordozza, hogy magunkra is úgy kell tekintenünk, mint a haza állandó alkotóira.

Az ünnepségen tíz kitüntetett vehette át a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, valamint a Magyar Arany Érdemkeresztet a nemzetgazdasági minisztertől.

Varga Mihály javaslata alapján a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést a járműiparban elért kiemelkedő kutatási eredményei, valamint példaértékű iskolateremtő tevékenységének elismeréseként Palkovics László, a Budapesti Műszaki Egyetem egyetemi tanára vehette át.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést kapott Ábrahám László, a National Instruments Europe Kft. ügyvezetője a világszínvonalú fejlesztésekben való aktív szerepvállalásáért, valamint a magyar tudásalapú ágazatokhoz kapcsolódó munkahelyteremtésben végzett közreműködéséért; Horváth Margit, az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetője a zárszámadás ellenőrzésében, valamint a költségvetés véleményezésében végzett kiemelkedő tevékenységéért, módszertani újításaiért, valamint Horváth Zoltán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának dékánja az egyetemen folyó informatikai szakemberképzés, a magyar informatikai felsőoktatás nemzetközi dimenzióinak kiszélesítéséért.

Ugyancsak a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést vette át Németh Erzsébet, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs és intézményi kapcsolatok osztálya osztályvezetője az ÁSZ kommunikációs és intézményi kapcsolatainak szakszerű, hatékony irányításáért, továbbfejlesztéséért, és Pongrácz Éva Márta, az ÁSZ számvevője a pénzügyi ellenőrzés területén, valamint a költségvetés ellenőrzésében végzett kimagasló tevékenységéért.

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át Gallóné Nagy Judit, Budapest Főváros III. kerületi Polgármesteri Hivatala főosztályvezetője a szociális területen végzett példamutató szakmai és vezetői kvalitása elismeréseként; Kiss Anita, Budapest Főváros III. kerületi Polgármesteri Hivatal jegyzője az ügyfélorientált és egyénközpontú közigazgatás, mint közszolgáltatás óbudai megvalósításában elért elévülhetetlen eredményeiért, kiemelkedő szakmai tevékenységéért; Müller Istvánné, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény intézményvezetője az idős emberekért végzett példamutató és önzetlen szakmai tevékenysége elismeréseként, valamint Vas Lajos, az ÁSZ számvevője a költségvetési szervek gazdálkodásában érvényesülő belső kontrollok és a belső ellenőrzési tevékenység területein nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységéért.