Megvizsgálják az iskolaigazgatók bérét

Megvizsgálják az iskolaigazgatók bérét

PénzMinden iskolaigazgató jövedelmét egyedileg megvizsgálja a kormány, mondta el a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője kedden annak kapcsán, hogy tájékoztatása szerint a kormánypárt képviselőcsoportjának hétfői ülésén felmerült az igény törvényi biztosítékra annak érdekében, hogy az intézményvezetők bére se csökkenjen.

Rogán Antal sajtótájékoztatón azt mondta, ehhez törvénymódosítás nem szükséges, így kedden a frakció várhatóan a kormány által beterjesztett, eredeti formában fogadja el a köznevelési törvény módosítását. A frakcióvezető beszámolt arról, hogy a hétfői frakcióülésen – heves vita után – többen törvényi garanciákat vártak az intézményvezetők bérének szinten tartására, ám ebben hétfőn nem jutott döntésre a képviselőcsoport. Ezért felkérte az oktatási kabinetet a módosító javaslatok kidolgozására és benyújtására – fűzte hozzá. 

Hozzátette, a miniszterelnököt arra kérte, hogy a kormány is tárgyalja meg a kérdést. A kabinet éjszakai ülésén azonban úgy határozott, hogy egyedi vizsgálatok keretében foglalkozik az intézményvezetők bérével, így ehhez törvénymódosítás nem szükséges – ismertette. A frakcióvezető szavai szerint az intézményvezetők pótlékok és túlóra-elszámolások nyertesei voltak, így lényegesen magasabb jövedelemmel rendelkeztek, mint az átlagos pedagógusok. Beszámolt arról is, hogy míg a Bajnai-kormány 2009-ben egyhavi bért vett el a pedagógusoktól, a jelenlegi kabinet most átlagosan négyhavi pluszjövedelmet juttat számukra. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón azt mondta, számos igazgató igen magas, akár 800 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkezett. Ezt a mostani béremelésen keresztül nem tudják “bevállalni”, ám egyedi vizsgálat alapján minden jogos kompenzációt megad számukra a kormányzat.

A parlament előtt lévő törvénymódosítással kapcsolatban hangsúlyozta, október 1-jétől minden pedagógus 30-80.000 forinttal magasabb bért vihet haza, ennek fedezetét pedig nem hitelből biztosítja a kormány, a béremelés alapját a magyar gazdaság, a magyar emberek teremtették meg. Hozzá tette, a köznevelési törvény változtatása annak értékállóságát is biztosítja.