Rádiók és televíziók támogatásáról döntött a médiatanács

Rádiók és televíziók támogatásáról döntött a médiatanács

Több mint 120 millió forintnyi támogatás odaítéléséről döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. Ezt közölte Kollarik Tamás, a tanács tagja az MTI-vel szerdán. A pénzből vidéki rádiók készíthetnek műsorokat vagy helyi tévék készülhetnek fel a digitális átállásra.

A médiatanács huszonhárom vidéki rádió műsorainak készítését támogatta összesen 76,6 millió forinttal, valamint döntött a rezsipályázat nyolcadik fordulójáról, ahol egy balmazújvárosi helyi televízió működését támogatta több mint egymillió forinttal – számolt be a Magyar Média Mecenatúra program koordinátora.

A rádiók esetében hírműsorok, közéleti szolgáltató magazinok, valamint tematikus műsorok készítéséhez járul hozzá a testület – közölte. Arra is felhívta a figyelmet, hogy e témában idén még kétszer nyújthatnak be pályázatot az igénylők, a következő beadási nap szeptember 11.

A rezsipályázatról szólva tudatta: idén azt már vételkörzet-arányosan ítéli oda a médiatanács, így igazságosabb elosztás várható.

Hat helyi televízió digitális átállásához is hozzájárul a testület, összesen 44 millió forinttal – tette hozzá Kollarik Tamás, aki azt is elmondta: idén 312 millió forintot fordít erre a célra a testület.

A médiatanács tagja hangsúlyozta: az NMHH célja, hogy a digitális átállás zökkenőmentes legyen, ezért a lakosság mellett a helyi televíziókat is támogatja.

A támogatásból a helyi kereskedelmi és közösségi televíziók berendezéseket és csatlakozó kiegészítő eszközöket vásárolhatnak; az egyszeri hozzájárulás révén jobb minőségben sugározhatják adásaikat.

Egy beruházásra legfeljebb nyolcmillió forintnyi támogatást lehet igényelni, és az pályázhat, aki napi műsoridejének legalább 20 százalékában közszolgálati tartalmat sugároz vagy korábban részt vett a televíziós közéleti magazin-, illetve hír- és kulturális magazinműsorok gyártását finanszírozó pályázaton – közölte Kollarik Tamás.