"Kedvező feltételek az itthon maradó és a hazatérő fiataloknak"

"Kedvező feltételek az itthon maradó és a hazatérő fiataloknak"

Mihalovics Péter, FIDESZMihalovics Péter

A kormány az elvándorlást fontolgató fiatalok itthon maradásához többféle módon igyekszik kedvező feltételeket teremteni, mindehhez itthoni és uniós forrásokból több száz milliárd forint áll rendelkezésre.

Mihalovics Péter ismertetése szerint az itthoni boldogulást többek között otthonteremtési programmal, családi és gyermekek után járó adókedvezményekkel, szociálpolitikai támogatásokkal, hátrányos helyzetű és pályakezdő fiatalok foglalkoztatásának megkönnyítésével igyekeznek elősegíteni. Csupán ez utóbbi kezdeményezésre 110 milliárd forint jut, és általa eddig 37 ezer fiatal kapott támogatást. Beindult a 35 éven aluliak vállalkozását szárnyra bocsátó program, és ígéretes az ötmilliárd forinttal rajtoló, a fiatalok munkaerő-piaci helyzetét javító többféle civil foglalkoztatási program is. Jelenleg is zajlik az Új Nemzedék Ifjúsági KontaktPont hálózat kiépítése, ez minden megyében egy ifjúsági tanácsadó központot jelent, ahol fiatal szakemberek adnak személyre szabott útmutatást, hogy az életbe kilépő kortársaik milyen pályán lehetnek nagyobb eséllyel sikeresek. A külföldön munkát keresés vagy tanulás nem magyar sajátosság, a mai új nemzedék máshol is mobilabb, mint elődei voltak – mondta. A hozzávetőleg százezer elvándorolt fiatal a lakosság számarányához viszonyítva még így is alacsonyabb, mint például a lengyeleknél vagy akár a hollandoknál. “A más országban, idegen környezetben megszerzett tapasztalatok, a szélesebb látómező javukra is válhat a fiataloknak, de a politika törekvése, hogy a néhány hónapos megméretés után e korosztály tagjai hazatérve szülőföldjükön boldogulhassanak, hosszú távon itthon találják meg a biztos megélhetést” – fogalmazott Mihalovics Péter. Ezt célozza például a kormány által is támogatott Gyere Haza Alapítvány, amely online tanácsadással, személyes találkozással segítséget kínál a hazatéréshez, az itthoni szálak felvételének megkönnyítésével az álláskereséshez.

A miniszteri biztos szerint a gazdaság élénkülése a hazaköltözési kedvre is jótékonyan hat. Az MTI tudósítói néhány sikeresen működő, az elvándorlás helyett a maradás melletti döntéshez vagy a fiatalok hazatéréséhez támpontot adó példának jártak utána. Szombathelynek az osztrák határ közelsége miatt azzal kell megküzdenie, hogy a képzett fiataloknak Ausztriában az itthonihoz képest többszörös fizetést kínálnak, és a hazai egyetemeken, főiskolákon tanuló szombathelyi diákok a diploma megszerzése után azon a környéken ragadnak, családot alapítanak. Így szülővárosuk nem számíthat rájuk, pedig itt is elkelne a képzett munkaerő. Ezért a város önkormányzata és a helyi ipari parkba települt cégek összefogtak. A Szombathely hazavár elnevezésű, ösztöndíjat is kínáló programmal a város tanulóifjúságát állásbörzékre invitálják. Olyan munkaadókkal ismerkedhetnek meg például, mint a hétszáz új munkahelyet kínáló német LuK kuplunggyártó cég. A város vezetése felsőoktatási ösztöndíjat is alapított, elsősorban műszaki pályára készülő fiataloknak. A sikeresen pályázók tíz hónapon át havi 50 ezer forintot kapnak, ha a diploma átvételét követő öt évben helyben kamatoztatják tudásukat. A kevésbé iparosodott Békés megyében, Békés városában két éve alakult meg a Dél-Alföldi Tálentum Akadémia a tehetséges fiatalok gondozására. Barkász Sándor építési vállalkozó, az alapítványként működő intézmény életre hívója arról tájékoztatott, hogy a megyei önkormányzat és a Szeged-Csanádi Egyházmegye partnerségével jelenleg már 373 érettségizett – közöttük 30 erdélyi – fiatal sorsát kíséri figyelemmel, ők három éven át ingyen részesülnek speciális vezetőképzésben. Az ifjak gépészeti-informatikai, építőipari, jogi-államigazgatási szakmákban szerezhetnek gyakorlati és döntéshozói tapasztalatokat.

Az ingyenes tehetséggondozásra nem feltétlen kitűnő tanulókat, hanem olyan fiatalokat választottak ki, akiket hajt a versenyszellem, kreatívak, képesek gyors döntések meghozatalára, és a külföldi munkavállalás helyett itthon kívánják kibontakoztatni képességeiket. Fiatal magyar autóipari mérnökök tudására alapozva dolgozta ki stratégiáját a Kecskeméten letelepedett Mercedes. Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Hungary Kft. marketing- és PR-vezetője elmondta, jelenleg a Kecskeméti Főiskola műszaki karán 11 leendő mérnök kap ösztöndíjat. További 14 diák német mintájú, duális képzés keretében tanul, vagyis hét féléven át a 10 hetes elméleti képzést 5 heti, a gyárban végzett gyakorlati oktatás követ. A Mercedes-Benznél 70 szakmunkástanuló is gyakorlati képzésben részesül. Zombor Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint az önkormányzat a költségvetési keretből 50 millió forintot különített el a főiskolára bekerülő rászoruló diákok támogatására, hogy anyagi megfontolás ne kényszerítse őket külföldre. A Magyar Tudományos Akadémia fiatal tehetséges kutatók hazahívására – az agyelszívás mérséklésére – indította el a Lendület programot, amelynek keretében hárommilliárd forintból eddig 79 tudós kapott támogatást önálló kutatócsoport megalakítására. Egyikőjük, Pál Csaba biológus, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának munkatársa újszerű módszerekkel egyes bakteriális fertőzések gyógymódjait keresi. Mint mondta, a Lendület jóvoltából a munkájához szükséges műszerparkot építhetett ki, amellyel könnyebbé válhatnak a laboratóriumi állatkísérletek, felgyorsulhat a kórokozók elleni küzdelem. Ez azért fontos, mert az antibiotikumokkal szembeni rezisztencia világszerte gondot jelent – tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek