"Magyarország jobban teljesít"

Orbán Viktor miniszterelnök (j3) átvágja a nemzetiszínű szalagot a törökbálinti Bálint Márton Iskola új épületének avatóünnepségén 2013. szeptember 2-án. Jobbra Keszler Márton, az intézmény igazgatója, fotó: Beliczay László/MTIMagyarország ma már képes arra, hogy fejlessze iskoláit, oktatási rendszerét, és eljutott oda is, hogy beléphet a béremelések korszakába. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola, valamint sportközpont új épületének avató ünnepségén hétfőn, az új tanév első napján.

A kormányfő hangsúlyozta, 2010 májusa óta 359 iskolában indult iskolafejlesztési program. A kabinet szándékai szerint egy olyan oktatási rendszert hoz létre, amely nem konzerválja a társadalmi csoportok közötti szakadékokat, hanem minden gyermeknek, éljen bárhol az országban, esélyt ad a tanulásra és így az előrejutásra – mondta, kiemelve, ezért fontos, hogy minden általános iskolás ingyen juthasson hozzá a tankönyveihez. Első lépésként a mostani tanévben az elsősök és a rászorulók kapják ingyen a könyveket – közölte.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország eljutott oda, hogy beléphet a bérek és fizetések ésszerű, gazdaságilag megalapozott emelésének korszakába. Elsőként az egészségügyi dolgozók, most pedig – a parlament minapi döntésével – a pedagógusok bérét emelték – emlékeztetett, úgy fogalmazva, hogy ez egy folyamat kezdete, amelynek célja, hogy a magyar fizetések minden területen fokozatosan közelítsenek az európai bérekhez. Szavai szerint az új pedagógus-előmeneteli rendszer kiszámítható, biztos jövőképet ad a tanároknak. A kormány 2010-ben határozott arról – idézte fel -, hogy újragondolja az ország egész oktatási rendszerét, mert nem tartotta helyesnek azt a korábbi gyakorlatot, amely puszta gyermekmegőrzővé változtatta az iskolákat, és nem volt érthető az sem, hogy tanítási napokon, kora délután mit keresnek az utcákon általános iskolás diákok. Az sem volt helyes, hogy az iskolák olyan intézményekké váltak, ahol a nevelés háttérbe szorult – mondta a miniszterelnök. Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a neveléshez hozzátartozik a napi rendszerességgel végzett testmozgás is, ezért vezették be a mindennapos testnevelést. Kitért az erkölcsi nevelés fontosságára is, elkerülhetetlennek nevezve a világban való tájékozódáshoz a hit- és erkölcstan bevezetését, mert – mint fogalmazott – olyan polgárokat szeretnének nevelni, akik “egy szilárd értékrendszer talaján állva különbséget tudnak tenni jó és rossz között”. 

Az iskolák működtetésének állami átvételével kapcsolatban Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel fokozatosan az ország minden szegletében azonos színvonalú oktatást kaphatnak majd a gyermekek. A törökbálinti beruházást úgy jellemezte, hogy ilyen nagyságrendű iskolaépítés talán sehol sem valósult meg Magyarországon a rendszerváltás óta. Ez Törökbálint és egyben az ország sikere is – mondta a kormányfő, aki egyúttal közölte, ha a kormány 2014 után is folytathatja munkáját, a Pest megyei településen élők számíthatnak arra, hogy az új sportpálya is megépül. 

Az ünnepségen Aradszki András,  KDNP-s országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az új iskola minden diák és egész Törökbálint javát szolgálja majd. Turai István, a város fideszes polgármestere beszédében hangsúlyozta, minden idők legnagyobb helyi közcélú beruházása az új épület.

A tizennyolcezer négyzetméteres létesítményben a korszerű sportcsarnok mellett 25 tantermet alakítottak ki – ismertette, hozzátéve, hogy a beruházással új munkahelyek is létrejöttek. Keszler Márton igazgató köszöntőjében Közép-Európa egyik legmodernebb iskolájának nevezte az új épületet. A beszédek előtt, az ünnepélyes szalagátvágás ideje alatt néhány, úttörőnyakkendőt viselő fiatal tiltakozott a kormány politikája ellen, és egyebek mellett azt skandálták: éljen Viktor, éljen a párt.