Elindult a Coop Rally Dunaharasztiból

Elindult a Coop Rally Dunaharasztiból

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, az esemény fővédnöke a Coca-Cola HDC Magyarország Kft. dunaharaszti gyártóbázisán indította útnak a nyolcadik Coop Rallyt csütörtökön reggel.

A magyar élelmiszerek népszerűsítésére hivatott országjáró autós túra Kelet-Magyarországon több mint 700 kilométert megtéve jut el Dunaharasztiból két nap alatt Gyulára, és közben számos minőségi magyar élelmiszergyártó cég telephelyét érinti.A Coca-Cola HDC Magyarország a múlt évben több mint 80 milliárd forintos árbevételt realizált – mondta az MTI-nek Kerekes László, a cég országos értékesítési igazgatója.Az értékesítési igazgató utalt arra, hogy az elmúlt 8-10 évben Magyarországon az üdítőital- és a gyümölcslé-forgalom mintegy 25 százalékkal esett vissza.Erre a változásra a Coca-Cola HDC Magyarország Kft. úgy reagált, hogy szélesítette termékkínálatát, többek között gyümölcslevekkel, jeges teákkal, energiaitallal és ásványvízzel. Emellett nagyobb hangsúlyt helyezett termékei exportjára, így a múlt évben már mintegy 17 milliárd forint volt a kivitelből származó bevétele, és 22 országba exportálta termékeit.Stratégiai cél, hogy a Coca-Cola HDC Magyarország Kft. a jövőben közép-kelet-európai gyártóbázissá váljon – mondta az értékesítési igazgató. Ennek lehetséges feltételeit most dolgozzák ki.Utalt arra is, a gyártáshoz felhasznált alapanyag kétharmadát  magyar beszállítóktól vásárolja a cég. Ezt erősíti az a stratégiai megállapodás, amelyet tavaly kötött a kormány a Coca-Cola HDC Magyarország Kft-vel.Megemlítette, a Coca-Cola HDC Magyarország Kft. a rendszerváltás óta mintegy 110 milliárd forintot fektetett be Magyarországon.

Kapcsolódó cikkek