Szakközépiskolások újítják fel a mozdonyt

Gőzmozdony

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tulajdonában lévő, kiállítási tárgyként nyilvántartott gőzös rendbehozatalát a helyi Főnix Televízió kezdeményezte, a felújítás mintegy 500 ezer forintra becsült költségét közadakozás útján akarják összegyűjteni. Ezt mondta el Zobolyák András, a televízió főszerkesztője az MTI-nek. Az első támogató hozzájárulása már megérkezett, és mozdonyvezetők is jelezték, részt vállalnának a tennivalókból.
A munkákhoz szükséges engedélyeket a múzeumtól és a MÁV-tól beszerezték, a vasútállomás területén való munkavégzéshez már leadták a névsort, a személyi adatokat, a munkavégzési ütemtervet és munkavédelmi oktatást is tartottak.
A Hámori középiskola szerkezetlakatos és hegesztő tanulói szakoktatóik vezetésével külső gyakorlati oktatás keretében végzik majd a munkát, így a korrodált fémlemezek cseréjét, a hiányzó részek pótlását, valamint a mozdony felületkezelését és festését. Ezt közölte Moldován György igazgatóhelyettes.
A ma már 75 éves gőzmozdonyt, amelynek típusa a Nyalóka becenévre hallgatott, a MÁVAG telephelyén gyártották 1938-ban. A 28,5 tonna súlyú erőgép maximális sebessége 70 kilométer volt óránként. A második világháború utáni jóvátételek során két évig a régi Osztrák Államvasutak Keleti Vasutak vonalain futott. 1948 októberében visszaérkezett Magyarországra, és ismét a MÁV tulajdonába került. Elsősorban dunántúli állomásokra volt kirendelve, 1976. október 29-én döntöttek a leselejtezéséről, majd 1984-ben került – mint kiállítási tárgy – Tiszafüredre. Működése 37 éve alatt 2,3 millió kilométert futott.