Több mint 26 százalékkal nőtt az idegenforgalom Nyíregyházán

Több mint 26 százalékkal nőtt az idegenforgalom Nyíregyházán

NyíregyházaTöbb mint 26 százalékkal nőtt az idegenforgalom Nyíregyházán az idén, amelynek üdülőközpontját, Sóstógyógyfürdőt gyógyhellyé nyilvánították.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta, az előzetes adatok szerint szeptember végéig 121 605 vendégéjszakát töltöttek el a turisták a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, s ez a tavalyihoz képest 26,6 százalékos emelkedés. Hozzátette, hogy a külföldi vendégek 35 százalékkal, a belföldiek 23 százalékkal többen fordultak meg Nyíregyházán, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A legnagyobb arányban a lengyel turisták száma nőtt a nyírségi nagyvárosban, 2012-höz képest megduplázódott. Rajtuk kívül a legtöbb vendég Szlovákiából, Romániából és Ukrajnából érkezett, jelentős számban fordultak meg német turisták és üzletemberek is a nyíregyházi szálláshelyeken.Kovács Ferenc szerint Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő gyógyhellyé nyilvánítása további jelentős idegenforgalom-növekedést hozhat a szabolcsi megyeszékhelynek. Az üdülőhely az ország 16. gyógyhelye lett az idén, gyógyvize a bőr-, nőgyógyászati- és reumatikus betegségek eredményes kezelését segíti.