Karácsonyi istentiszteletek

Bölcskei Gusztáv, fotó: Illyés Tibor/MTIKarácsony alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői Budapesten, Esztergomban és Debrecenben tartanak ünnepi istentiszteletet.

Erdő Péter bíboros december 24-én éjféli szentmisét mutat be a budapesti Szent István-bazilikában. Ugyanekkor az esztergomi bazilikában Székely János segédpüspök mutatja be az ünnepi szentmisét – közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel. Hozzátette, december 25-én 10 óra 30 perckor Erdő Péter az esztergomi bazilikában celebrál ünnepi szentmisét, december 26-án 11 órakor pedig a hallássérültek szentmiséjét tartja a budapesti piarista Kalazanci Szent József kápolnában. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke december 25-én 10 órakor tart istentiszteletet a debreceni Nagytemplomban – közölte Tarr Zoltán zsinati tanácsos az MTI-vel. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek elmondta, karácsony első napján 11 órakor, második napján 9 órakor tart istentiszteletet a fővárosi Deák téri evangélikus templomban.