"A fogyasztóvédelmi hatóság jól teljesített az idén"

"A fogyasztóvédelmi hatóság jól teljesített az idén"

Pintér István, fotó: Pelsőczy Csaba/kormany.huA Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) teljesíteni tudta valamennyi ágazatban a szükséges ellenőrzéseket az idén, és nagy elismerésnek tartja, hogy az Európai Unió élenjárónak minősíti piacfelügyeleti tevékenységét a veszélyes termékek jelzése területén. Ezt mondta Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója az MTI-nek adott évértékelő interjúban. A főigazgató a jövő év egyik legfontosabb feladatának a 2014 és 2018 kötött érvényes új fogyasztóvédelmi stratégia megalkotását tartja.

Pintér István emlékeztetett: 2012-ben a magyar hatóság munkáját a piacfelügyeleti tevékenység tekintetében az Európai Unió tagállamai között az első helyre sorolták, és az NFH abban reménykedik, hogy előkelő helyezését sikerül megőriznie. A főigazgató szerint bizakodásra ad okot, hogy a kereskedelemben végzett ellenőrzések eredményei jelentkeznek, hiszen a kifogásolási arány számos területen jelentős mértékben javult. Példaként említette, hogy a dohánybolt-ellenőrzések tapasztalatai szerint az idén bevezetett új értékesítési rendszerben a tizennyolc év alattiak kiszolgálása a korábbi 50 százalék feletti arányról 14 százalék alá csökkent. Úgy vélte, az új, alternatív ösztönző eszközök eredményessége egyértelműen igazolódott, a pozitív megkülönböztetésben részesülő cégek száma folyamatosan növekszik. A pozitív listán immár több mint 2100 cég neve szerepel, és a listára kerültek közül csupán 23-tól kellett visszavonni az igazolást, ami a főigazgató szerint azt jelzi, hogy a vállalkozások nem élnek vissza a bizalommal, és felelősségként élik meg a hatósági elismerést. 

A főigazgató hatékony eszköznek tartja a Fogyasztóbarát Tanúsítási Rendszert is, amelynek csak az igazán kiváló cégek tudnak megfelelni. A pályázók száma folyamatosan növekszik – jelezte. Az idén megjelent a határon átnyúló tevékenységet folytató vállalkozások számára kiírt “Consumer Friendly Trader” pályázat is, a jövőben pedig bővítik a pályázat benyújtására jogosultak körét. Kitért arra, hogy az év során megvalósított rezsicsökkentési lépések új feladatokat hoztak az NFH számára, az energiaszolgáltató szektor ellenőrzését már az év elején kiemelt területként határozták meg. A szükséges és indokolt ellenőrzéseket sikerült lefolytatni, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy bár a díjcsökkentés szinte mindenhol megvalósult, a tájékoztatási kötelezettség teljesítésével még akadtak gondok – mondta. A főigazgató az idei év fontos jogalkotói lépésének tartja, hogy a jogkövetkezmények rendszerébe szervesen beépült a kötbér kiszabásának lehetősége. Így amikor a hatóság számon kéri a kötelezettségek teljesítését, a szolgáltatónak a fogyasztóval szemben keletkezik fizetési kötelezettsége, és nem a bírságbevétel növekszik – tette hozzá. 

Pintér István a jövő év az egyik legfontosabb feladatának az új, 2014 és 2018 kötött érvényes új fogyasztóvédelmi stratégia megalkotását tartja, amelyet a 2014-ben lejáró IV. számú középtávú fogyasztóvédelmi politika eredményeinek értékelését követően kell elkészíteni. Fontosnak nevezte, hogy a feladatok végrehajtásához az NFH elegendő és megfelelő eszközzel rendelkezzen a jövőben is. 

A főigazgató elmondta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által jóváhagyott ellenőrzési és vizsgálati program szerint 2014-ben kiemelt feladat a rezsicsökkentések végrehajtására és a kapcsolódó tájékoztatási kötelezettségekre vonatkozó ellenőrzés. Le kell folytatni a piacfelügyeleti ellenőrzéseket is, legyen szó villamossági termékekről vagy gyermekjátékokról, és kiemelt terület marad az árubemutatóval egybekötött termékértékesítési tevékenység, valamint a 18. életévet be nem töltött személyek védelmét szolgáló jogszabályoknak való megfelelés fokozott ellenőrzése – ismertette Pintér István.