Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésre készül a cikói társulás

Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésre készül a cikói társulás

Szelektív HulladékgyűjtésHázhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetését készíti elő a száz dél-dunántúli önkormányzatot tömörítő Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás, az új szolgáltatást 2015-ig tervezik bevezetni.

Ács Rezső elmondta, a társulás 1,3 milliárd forintos beruházással valósítja meg a szolgáltatáshoz szükséges fejlesztést, amelyhez 95 százalékos európai uniós támogatásra pályázott. A tervek szerint a szervezethez tartozó száz településen a háztartások számára több mint nyolcvanezer gyűjtőedényt vásárolnak a papírhulladéknak és a pet-palackoknak, illetve a projekt része az így gyűjtött hulladék elszállításához szükséges gépkocsik beszerzése is – tette hozzá. A társulás által létrehozott Rekom Nonprofit Kft. 2011. április óta száz Tolna és Baranya megyei településen 450 szelektív szigeten végzi a válogatott hulladékok gyűjtését, a tervben lévő fejlesztés megvalósíthatósági tanulmánya szerint azonban a jelenlegi infrastruktúra nem alkalmas a házhoz menő gyűjtés teljes körű megszervezésére. A társulás elnöke megjegyezte, 2013-ban Szekszárdon, a családi házas övezetek mellett kísérletként 30 társasházi lépcsőházban már elkezdték az új szolgáltatást. A fejlesztéssel a társulás annak az európai uniós elvárásnak kíván megfelelni, hogy minél kevesebb hulladék kerüljön a hulladéklerakókba. Ezt a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségének növelésével vagy előválogató rendszer telepítésével lehet elérni. A cél, hogy minél kevesebb hulladékot helyezzenek el a Rekom által üzemeltetett cikói hulladéklerakóba, ahová jelenleg 200 ezer ember kommunális hulladékát szállítják – mondta a társulás vezetője.