"Demagógok a szocialisták"

"Demagógok a szocialisták"

Sneider TamásRendkívül demagógnak nevezte az MSZP ötvenezer forintos, minden magyar állampolgárnak juttatandó, feltétel nélküli jövedelemre vonatkozó elképzelését Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés szociális bizottságának elnöke szombati egri sajtótájékoztatóján.

Sneider Tamás rámutatott, a szocialisták kormányra kerülésük esetén minden magyar állampolgárnak feltétel nélkül havi 50 000 forintot juttatnának, ami egy évben 6000 milliárd forintos költségvetési kiadást jelentene az országnak. A legnagyobb probléma az ehhez szükséges forrás előteremtésével van – folytatta. “A Jobbik egyáltalán nem tud egyetérteni azzal, hogy a nyugdíjakat, fizetéseket 50 000 forinttal csökkentse az MSZP, hogy elvegye a családi pótlékot, a különböző családtámogatásokat. A feltétel nélküli alapjövedelem fedezetét, a 6000 milliárd forintot ugyanis csak ebből lehet előteremteni” – jelentette ki. Az alelnök hozzátette, még ez sem lesz elég, további 800 milliárd forintot is elő kellene teremtenie a “leendő szocialista kormánynak”, hogy ezt a “rendkívül demagóg” programpontját megvalósítsa.
   
“A Jobbik sajnálatosnak tartja, hogy Magyarországon még mindig ilyen szinten folyik a kampány” – hangsúlyozta Sneider Tamás, aki szerint ez pontosan mutatja, hogy az elmúlt 24 évben milyen politikai elitje volt az országnak, hogy az ígérgetéseknek nincsen határa. “Az ilyen demagóg, alaptalan és elfogadhatatlan javaslatok helyett valódi programot kellene létrehoznia a most összeállt, régi emberekből verbuválódott Gyurcsány-koalíciónak” – mondta. Sneider Tamás szerint azt kellene leírniuk, honnan lesznek munkahelyek, mert akkor nem kell ötvenezer forinttal csökkenteni a nyugdíjat, nem kell csökkenteni a családi támogatásokat. Közölte, a Jobbik részletes programmal áll elő, “amely nem ilyen demagóg ígéretekről szól”.

Kiemelte a párt munkahelyteremtésre vonatkozó Hét vezér tervét, amely egyebek mellett a mezőgazdasági feldolgozóipar újjáépítését, a háztáji rendszer szövetkezeti formában való visszahozását célozza. Hozzátette, fontos programpontjuk még, hogy a devizahitelesek felvételi árfolyamon fizethessék vissza a kölcsönüket. Elmondása szerint a gyermekneveléshez szükséges termékek, a rezsi és az élelmiszerek áfáját lehetne csökkenteni. Kijelentette, a Jobbik szeretné visszahozni a korhatár előtti nyugdíj lehetőségét, illetve felülvizsgálná a hatvanezer forint alatti nyugdíjakat.