"A fogyasztóvédelemben is jobban teljesítünk"

"A fogyasztóvédelemben is jobban teljesítünk"

Zsigó RóbertZsigó Róbert

Magyarország a fogyasztóvédelem területén is jobban teljesít, mint korábban és európai összehasonlításban is - mondta a Fidesz szóvivője, a parlament szakbizottságának alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a fogyasztóvédelem március 15-i világnapja alkalmából.

“2010 óta mérföldeket léptünk előre a fogyasztóvédelem területén” – fogalmazott Zsigó Róbert, aki szerint ma már a közműszolgáltatók és a bankok “trükkjeivel” szemben, valamint a silány élelmiszerektől is sokkal szigorúbb szabályok védik a fogyasztókat, akik jóval tudatosabbak, mint korábban. Kiemelte, hogy a közműszolgáltatások területén a rezsicsökkentésnek köszönhetően erősödött a fogyasztók védelme. “Ma már nincs pardon a törvényeket kijátszó közműszolgáltatóknak, kőkemény bírságra számíthatnak például akkor, ha nem megfelelően állítanak ki számlát vagy ha félretájékoztatják a fogyasztókat” – mondta. Emellett egyszerűbbek és átláthatóbbak lettek a számlák, országszerte rezsipontok nyíltak, a telefonos ügyfélszolgálatokon nem várakoztathatják az ügyfeleket öt percnél tovább, a cégek pedig – ha a fogyasztó kéri – negyedévente kötelesek ingyenesen leolvasni a mérőórákat, amelyekkel kapcsolatban egyébként most már az összes felmerülő költség a szolgáltatókat terheli – sorolta az intézkedéseket a szóvivő. Megemlítette azt is, hogy ha egy négyszintesnél magasabb társasháznak van fogyatékossággal élő lakója, akkor számlatartozás esetén sem lehet kikapcsolni az áramot a közös helyiségekben. Jelezte egyúttal, hogy a fogyasztóknál csak hatvan napon túli számlatartozásnál lehet kikapcsolni a szolgáltatást, amelyet a tartozás rendezése esetén 24 órán belül vissza kell kapcsolni. A pénzügyi szolgáltatásokról szólva Zsigó Róbert hangsúlyozta, ma már a bankok sem csaphatják be büntetlenül az ügyfeleiket, ezt jelzi az a csütörtöki bejelentés is, hogy a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsa csaknem 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki 35 pénzügyi szervezetre, mert jogszerűtlenül emelték a fogyasztók költségeit. Megjegyezte, március 20-tól tovább szigorodik a törvényi szabályozás, minimum 500 millió forintos bírságra számíthat majd az a pénzintézet, amely nem tisztességes az ügyfeleivel. A Fidesz szakpolitikusa végül kitért az élelmiszer-biztonságra, ahol szintén “radikális szigorítások” történtek az elmúlt években, így “a magyar élelmiszerpiac mára a világ egyik legszigorúbban ellenőrzött piaca”. “Mára nem lehet bármit megetetni a magyarokkal” – fogalmazott. A paksi atomerőmű-bővítés finanszírozásáról szóló, Oroszországgal kötött szerződés ügyében Zsigó Róbert kérdésre azt közölte, a paksi fejlesztés Magyarország érdeke, mert mindenképpen szükséges a hosszú távú rezsicsökkentéshez, ráadásul új munkahelyeket is teremt.

Kapcsolódó cikkek