Előzetesben az élelmiszer-hamisítás gyanúsítottjai

Előzetesben az élelmiszer-hamisítás gyanúsítottjai

MTI fotó: Kovács TamásElőzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság azt a négy férfit, köztük egy rendőrt, akik a megalapozott gyanú szerint egy kiterjedt hálózat tagjaiként lejárt szavatosságú élelmiszerek átcsomagolásával, átcímkézésével, illetve továbbértékesítésével foglalkoztak. Ezt közölte a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint a bűncselekményt az ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség összehangolt akciója keretében göngyölítették fel.

A szóvivő a bűncselekmény előzményeiről hétfőn azt mondta, hogy egy ócsai székhelyű cég különböző áruházláncoktól átvett, lejárt szavatosságú élelmiszerek megsemmisítését vállalta, a cég vezetője azonban a hozzá beszállított, megsemmisítésre szánt élelmiszerek egy részét továbbértékesítette, így azok visszakerültek a forgalomba.

Március 14-én és 15-én a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség az említett szervezetek közreműködésével – összehangolt akció keretében – tíz helyszínen tartott házkutatást. “Átfésülték” egyebek mellett a cég székhelyét, telephelyét, illetve az átcímkézett árukat értékesítésre átvevők dabasi, felsőpakonyi, törökbálinti és budaörsi raktárait is – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy valamennyi helyszínen lejárt szavatosságú termékek kerültek elő.

Gyugyi Csilla közlése szerint a bűncselekmény-sorozat nagyságrendjére jellemző, hogy az egyik helyszínen – egy 600 négyzetméteres raktérben – 100-150 tonna élelmiszert találtak, rossz higiéniai körülmények között. Az áru lejárt fogyasztási idejű volt, magyar nyelvű jelölést nem tartalmazott.

Egy másik helyszínen épp a lejárt szavatosságú élelmiszerek átcímkézését és csomagolását végezték – tette hozzá a szóvivő. Az ügyben négy embert – köztük egy a termékek továbbértékesítésében részt vevő rendőrt – hallgattak ki gyanúsítottként rossz minőségű termék forgalomba hozatala miatt.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség indítványára az illetékes bíróság egyelőre 30 napra rendelte el a gyanúsítottakat előzetes letartóztatását.
Gyugyi Csilla az MTI érdeklődésére kedden közölte: a rajtaütéskor főként hús- és pékárut, illetve tejtermékeket és tojást találtak. Hogy mekkora értékű áruról van szó, illetve hogy mennyi került korábban abból az üzletekbe, azt szakértő bevonásával még vizsgálja az ügyészség. A hamis élelmiszerek útjának feltérképezésével egyidejűleg akár újabb gyanúsítottak is “képbe kerülhetnek” – tette hozzá a szóvivő.

Az MTI úgy tudja, hogy a most letartóztatott négyfős csoport rendőr tagja alezredesi rendfokozatban a gyáli rendőrőrsön szolgált.