Ötszáz pályázatot támogatnak a Nemzeti Tehetség Program keretében

Ötszáz pályázatot támogatnak a Nemzeti Tehetség Program keretében

Nemzeti Tehetség ProgramA Nemzeti Tehetség Program keretében csaknem egymilliárd forintból több mint ötszáz pályázat részesül támogatásban a közeljövőben - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-t.

A programban megjelent 34 pályázati kiírásra mintegy 1600 pályázat érkezett.  A teljes összeg csaknem 350 ezer ember személyi jövedelemadója 1 százalékának felajánlásából tevődött össze – írták a közleményben. A rendelkezésre álló keretösszeg felosztásáról – a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2013-2014. évi cselekvési programja alapján – Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere döntött. Az elbírálásnál fontos szempont volt, hogy a fiatalok mellett a pedagógusok munkáját is díjazza az adott projekt. A támogatási összegek pályázati körönként eltérőek, a legalacsonyabb 300 ezer, a legmagasabb megpályázható összeg 5 millió forint volt. A pályázatok kiterjedtek az oktatási és kulturális területeken működő tehetséggondozó műhelyek, valamint a tanulmányi, művészeti versenyek támogatására egyaránt. Ezeken a területeken 154 nyertes pályázat született idén. A matematikai, a természettudományos és a műszaki, informatikai kompetenciák erősítését célzó pályázatok közül 58, a tehetséges fiatalok felkészítését végző alapfokú művészetoktatási intézményeké közül pedig 52 kapott támogatást. A 2013–2014. évi cselekvési program kiemelt figyelmet fordít a tehetségsegítés területén az egyenlő hozzáférés biztosítására. Ezen célok megvalósítását segítik azok a szintén nyertes pályázatok, amelyek a roma és a hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozását támogatják, valamint a fogyatékkal élők integrálását segítik elő – írták. A Nemzeti Tehetség Program legfőbb célja a tehetségsegítő hagyományok megőrzése és gazdagítása. Ezáltal olyan tehetségtudatos társadalom jöhet létre Magyarországon, amely segíti a hazai és határon túli magyar közösségek nemzeti együttműködését – olvasható a közleményben. A nyertesek listája az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján – http://www.emet.gov.hu/hirek/hirek162/ – tekinthetők meg.