Az EBESZ-megfigyelők elégedettek

Az EBESZ-megfigyelők elégedettek

MTI fotó: Kovács TamásAz Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szakértői vasárnap délelőtt felkerestek egy szavazókört a főváros XIV. kerületében, ahol úgy nyilatkoztak az újságíróknak, hogy elégedettek az eddig látottakkal.

Az EBESZ néhány munkatársa a Szent István Gimnáziumban kialakított egyik szavazókört kereste fel.

Adao Silva, az EBESZ megfigyelői küldöttség rövidtávú megfigyelési missziójának különleges koordinátora, portugál parlamenti képviselő elmondta: elégedettek azzal, amit eddig láttak a választás napján, mindent rendben találtak, de még korai lenne végleges véleményt mondani a szavazás lebonyolításáról. Az EBESZ megfigyelői hétfő délután sajtótájékoztatón számolnak be tapasztalataikról – közölte.

A szakértő kiemelte: a megfigyelők jól ismerik a választási eljárást, és tisztában vannak a magyarországi helyzettel. Az elmúlt napokban sokakkal konzultáltak a voksolásról, így politikai pártok tagjaival, a média és a civil szféra képviselőivel – mondta.

Adao Silva közölte: a szavazókör meglátogatásakor a választás lebonyolítását ellenőrizték, és mindent rendben találtak.

Jennifer Hilton, az EBESZ parlamenti közgyűlése megfigyelési missziójának vezetője, brit parlamenti képviselő hangsúlyozta: a szervezet szakértői több szavazókört is felkeresnek az országban, hogy átfogó képet kapjanak arról, mi történik a választás napján. Eddig minden megfelelően zajlik, de a napból még sok idő van hátra – tette hozzá.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett lista alapján az EBESZ 79 munkatársa regisztrált nemzetközi megfigyelőként az országgyűlési választásra.