"Van még bennem tettvágy, van még bennem ambíció"

"Van még bennem tettvágy, van még bennem ambíció"

 Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédet mond a párt eredményváró rendezvényén a Budapest Kongresszusi Központban az országgyűlési képviselő-választáson 2014. április 6-án, fotó: Kovács Tamás/MTIA célját nem tudta elérni a Jobbik, mert az elmúlt 24 évet nem tudta lezárni, ugyanakkor folyamatosan növekszik a támogatásuk. Ezt mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke az országgyűlési választást értékelve.

A pártelnök beszédében köszönetet mondott a szimpatizánsoknak, az aktivistáknak és a családtagoknak. Mint fogalmazott, a választás azt hozta, amit várni lehetett, meglepetést csak a Jobbik eredménye keltett, hiszen a felmérések alábecsülték a pártot. Kiemelte, számtalan választókerületben behozták a baloldalt, de a kitűzött célt nem tudták elérni, mert “az elmúlt 24 év tovább folytatódik”, nem sikerült lezárni. Szavai szerint bár néhány egyéni választókörzetben még harcban vannak, nem sikerült az áttörés, amit ezen a területen szerettek volna elérni. Vona Gábor fontosnak nevezte a 20 százalék feletti eredményt, és megjegyezte, a Jobbik 2009 óta fokozatosan, folyamatosan növeli népszerűségét. Ez visszaigazolást ad arra, hogy a tisztességes, egyenes politizálásnak azért van haszna – fogalmazott.

Kitért arra is, hogy kiegyenlítődött a párt támogatottsága, mert míg korábban kelet-magyarországi pártként azonosították, mára a Dunántúlon is egyre erősebbek. Azt mondta, az Európai Unióban ma a Jobbik a legerősebb nemzeti radikális párt. A pártelnök szólt arról is: sokan gratulálnak neki az eredményhez, de szimpatizánsaikban és benne is van csalódottság. Hozzátette: le kell vonni a tanulságot, értékelni kell az eredményt. “A lelkiismeretünk tiszta, egyrészről pozitív kampányt folytattunk, egy programot tettünk le az asztalra, ellentétben ellenfeleinkkel, akik sokszor tisztességtelen kampányt folytattak (…), és program nélkül tették ezt” – mondta. Vona Gábor azt üzente szimpatizánsainak, hogy nem adják fel, nem hagyják cserben azokat az embereket, akik “akár itt, a csonka Magyarországon, akár határon túl, akár Magyarországról gazdasági okok miatt elvándorolva, de bíztak bennünk”.

“Holnap leporoljuk magunkról a port és 2018-ban meg fogjuk nyerni a választásokat” – jelentette ki. A Jobbik elnöke jelezte, válaszol kérdésekre, de külföldi újságíróktól nem fogadja azokat, mert a kampány alatt nem úgy álltak a párthoz, ami nekik elfogadható lett volna. A meghívottak által megtöltött teremben derültséget okozott a lemondását firtató újságírói kérdés. Vona Gábor leszögezte, a párt tagsága dönt még az önkormányzati választás előtti kongresszuson, hogy alkalmas-e az elnöki posztra. “Van még bennem tettvágy, van még bennem ambíció” – jelentette ki.

Vona Gábor arról is beszámolt, az európai parlamenti választáson szeretnének tovább erősödni, az őszi önkormányzati választáson pedig “polgármesteri székek tömkelegét” szeretnék magukénak tudni. A parlamenti munkával összefüggésben rámutatott, ami a nemzet érdeke, azt támogatni fogják.