Ezen röhög Schiffer András

Ezen röhög Schiffer András

Schiffer AndrásAz LMP-nek időben lesz főpolgármester jelöltje, lehet hogy már nyáron, de a párt számára jelenleg nem az az elsődleges feladat, hogy annak kijelölésével "bohóckodjunk". Ezt mondta újságírók előtt Schiffer András. A társelnök arra a hírre reagált, amelyik szerint az MSZP hajlandó lenne egy LMP-s főpolgármester-jelölt támogatására, azzal a feltétellel, ha az illető egy nekik is elfogadható civil személy, aki korábban őket nem bírálta nyíltan és durván.

A társelnök a felvetésről azt mondta, hogy az “a kabaré kategóriája”, az LMP járja a maga útját, mert “mi eléggé megszívtuk az elmúlt három évben azt, hogy folyamatosan olyan showműsorokkal szórakoztattak minket házon belül, meg házon kívül, hogy ki, mikor kivel fog össze”.

Schiffer András azzal folytatta, hogy az LMP nem álmodik sem technikai koalíciókról, sem a népakarat egyéb “meghackeléséről”. Hangsúlyozta, hogy pártjukra 270 ezren szavaztak az országgyűlési választáson, mert ezek a választók tolerálták, hogy “van ami nem eladó”. Talán az MSZP is jobban járna, ha levonná abból a következtetéseket, hogy április 6-án a baloldali ellenzéki összefogás megbukott, az LMP viszont a “lehetőségeihez képest győzött” – folytatta. A szavazók honorálták, hogy a Lehet Más a Politika kiállt az elvei mellett, hogy nem hallgattak a “szirénhangokra” és világos üzenetet küldtek “a 2006-os panoptikumnak, hogy a saját céljainkat az ő hatalmi érdekeikért soha nem fogjuk feláldozni” – jelentette ki. Addig nem lesz kormányváltás, amíg az ellenzékkel azzal foglalkozik, hogy ki kivel fog össze és hogyan akarja terelgetni a választópolgárokat. “A választópolgárok nem birkák” – közölte. Egyúttal hangsúlyozta, számukra most az a legfontosabb feladat, hogy a kisebb városokban és a kistelepüléseken is kiépítsék “hídfőállásaikat”.

“Hagyjuk már a marhaságokat” – reagált arra a kérdésre, hogy felmerült-e Róna Péter közgazdász neve, mint főpolgármester-jelölté. Egy másik felvetésre azt mondta, a szocialisták hivatalosan nem vették fel velük a kapcsolatot, de informális beszélgetések, üzenetek “vannak minden irányból”.