Az iskolák 45 százaléka már leadta a tankönyvrendelését

Az iskolák 45 százaléka már leadta a tankönyvrendelését

Tankönyvek 2014Az iskolák 45 százaléka már leadta a szeptember 1-jén kezdődő tanévre igényelt tankönyvek rendelését, az igényeket április 30-ig juttathatják el az intézmények - közölte a köznevelési államtitkárság pénteken az MTI-vel. Kiemelték, a családok évi 4 milliárd forintot spórolnak a most kezdődő nemzeti tankönyvprogram eredményeként.

A közlés szerint a tankönyvellátás biztonsága mellett a kormányzat kiemelt célja, hogy a családok pénztárcáját kímélje a tanévkezdés költségeinek csökkentésével. A korábbi évek “rendületlen áremelkedése” után idén először rendelhetnek az iskolák csökkenő tankönyvár mellett. A takarékosságot a magyar állam tankönyvkiadói szerepének növelése, valamint új tankönyvek fejlesztése tette lehetővé – fejtették ki. Kitértek arra is, az állami fenntartású iskolák részére a kötelező tantárgyakhoz javasolt kiadványok listájáról a nem állami fenntartású iskolák is jelentős részben rendelnek. Ennek köszönhetően már most meghaladja a félmilliárdot a szülők megtakarítása. Az árcsökkenésen túl az idén az első és második évfolyamos diákok tankönyvellátása ingyenes. Összességében a családok évi 4 milliárd forintot spórolnak a most kezdődő nemzeti tankönyvprogram eredményeként – közölte az államtitkárság, amely ismételten felhívta a figyelmet, a 2014/15-ös tanév tankönyveinek rendelését az iskolák április 30-ig adják le.