"Ne vágják el a támogatási pénzektől Magyarországot"

"Ne vágják el a támogatási pénzektől Magyarországot"

Meszerics TamásMeszerics Tamás

Az LMP véleménye szerint a kormányzat jelenleg "elvágja" az uniós és a norvég alapból származó támogatási pénzektől Magyarországot. Ezt a párt társelnöke jelentette ki Meszerics Tamás EP-listavezetővel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján. Szél Bernadett az ügyben öt kérdést intézett Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz.

A képviselő azt mondta, hogy a kormány saját alkalmatlanságát próbálja nagyszájúsággal elfedni. A kabinet elkövetett egy hibát, aminek következtében a teljes pályázati intézményrendszer működésképtelenné vált, de ezért nem vállalja a felelősséget, hanem “gátlástalan vádaskodásba kezd” – tette hozzá. Magyarországon fél éve nem működik a pályázati rendszer, és miután szinte minden fejlesztést uniós forrásokból fizetünk, ez mára valószínűleg komoly gazdasági károkat is jelent – folytatta. A társelnök öt kérdést intézett az ügyben Lázár Jánoshoz; aki véleménye szerint “minden forrásra rá akarja tenni a kezét” és annak érdekében, hogy elterelje a figyelmet a hibákról, “eszement vádaskodásba kezd”. Kijelentette, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkár “kreált magának  ellenségképet”, ami jelenleg az Ökotárs alapítvány és a norvég alap civileknek szánt támogatása. Az LMP azt szeretné tudni, hogy az átszervezések hány pályázati nyertest érintettek hátrányosan, illetve hogy a nyertesek mekkora összegre várnak a határidőn túl. A kabinet mennyi pénzt különít el arra, hogy a várható fennakadások okozta hiányt kiváltsák – sorolta.

A párt azt is látni akarja, hogy a kormány milyen intézkedésekkel próbálja majd három százalék alatt tartani a hiányt, ha költségvetési forrásokból kell kipótolni a kieső pénzeket. Végül tudni szeretnék, hogy a kormány milyen garanciákat ad arra, hogy az intézményrendszer átalakítása nem növeli a korrupciós veszteséget – kérdezte. Meszerics Tamás EP-listavezető azt mondta, az uniós pályázatok során rendszeresen gondot okoz, hogy a jelentkezéskor “megjelennek bizonyos öltönyös úriemberek és megmondják, hogy kivel lenne jó bizonyos részfeladatokat elvégeztetni és amennyiben az illető erre nem hajlandó, akkor közlik, hogy problémák lesznek és ilyenkor tényleg problémák lesznek”. Szavai szerint ez nem csupán magyar jelenség, és mind az EU-nak, mind Magyarországnak az lenne az érdeke, ha elzárná ezeket a korrupciós csatornákat, amelyeken az átlagos becslés szerint évente 700 millió euró, vagyis körülbelül 200 milliárd forint folyik el. Ennek egyik lehetséges eszköze lenne az európai ügyészség felállítása – tette hozzá. A szkinhed múlttal vádolt szocialista Molnár Zsolt ügyéről Szél Bernadett egy kérdésre válaszolva azt mondta, zajlik egy vizsgálat, amely alapján látszani fog, hogy jelent-e kockázatot, ha a képviselő vezeti a nemzetbiztonsági bizottságot.