"Magyarországnak barátokra, szövetségesekre van szüksége"

"Magyarországnak barátokra, szövetségesekre van szüksége"

Mesterházy AttilaMesterházy AttilaA hazai fejlesztések 97 százalékát európai uniós forrásokból finanszírozzuk, ezért komikusnak tűnik, amikor a magyar miniszterelnök Magyarország függetlenedéséről beszél. Ezt mondta Mesterházy Attila Salgótarjánban csütörtökön.

Az ellenzéki párt elnöke sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, sajnos, ha egy ország nem képes saját maga fejleszteni, ha ez 97 százalékban csak külső segítséggel tud megvalósulni, akkor nem lehet szabadságról, szuverenitásról beszélni. Mesterházy Attila azt is hangsúlyozta, úgy lehet Európán belül a nemzeti érdekeket hatékonyan képviselni, “ha ezt ésszel tesszük, és nem mindig erővel próbálkozunk”. Magyarországnak barátokra, szövetségesekre van szüksége az Európai Unión belül, ezért az MSZP képviselői hatékonyabban tudják képviselni a nemzeti érdekeket az Európai Parlament szocialista frakciójában, mint a fideszes vagy a jobbikos képviselők tennék – mondta az elnök. Mesterházy Attila azt is ismertette, melyek azok a célok, amelyek Magyarországon is fontosak, ezért Európában is érdemes értük fellépni, ezeket öt pontban foglalta össze. Szeretnék elérni, hogy egyszámjegyű legyen az alapvető élelmiszerek áfája, biztosított legyen az európai minimálbér, megvalósuljon a 25 év alatti fiatalok teljes foglalkoztatottsága munkával vagy képzéssel, átképzéssel, legyen európai minimálnyugdíj, és egyenlő munkáért egyenlő bért kapjanak a nők és a férfiak. 

Mesterházy Attila arra a hírre is kitért a sajtótájékoztatón, mely szerint a legfőbb ügyész az Európai Parlament elnökénél indítványozta, hogy az EP függessze fel Kovács Béla mentelmi jogát, mert a Jobbik képviselőjét kémkedés gyanúja miatt feljelentette az Alkotmányvédelmi Hivatal. 
Az MSZP elnöke közölte, választ várnak Vona Gábortól, hogy leveszi-e a Jobbik EP-listájának harmadik helyéről Kovács Bélát.