"A Fidesz alkalmatlan a magyar érdekek képviseletére"

"A Fidesz alkalmatlan a magyar érdekek képviseletére"

 Mudri György Az MSZP szerint a Fidesz képtelen arra, hogy a magyar érdekeket hatékonyan képviselje az Európai Unióban. Ez hangzott el az ellenzéki párt vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Mudri György, az MSZP EP-képviselőjelöltje azt mondta: a Fidesz az “Európa-vizsgán” többszörösen is megbukott. Példának az adómentes pálinkafőzés ügyét hozta, amit szerinte az Orbán-kormány “szúrt el”, amikor az unióhoz történő csatlakozási tárgyalás során az adózási fejezetet úgy zárta le, hogy vállalta, nem lehet adómentesen pálinkát főzni. Hasonló a helyzet a Tokaji márkanévvel, amelyet a baloldali kormányok megvédtek, de a Fidesz képtelen volt erre, így ma már Szlovákiában is használhatják a nevet – tette hozzá.

“Látható, hogy Európában a Fidesz megbukott, alkalmatlanok a magyar érdekek képviseletére” – mondta. Mudri György hozzáfűzte, a kormánypártok úgy tesznek, mintha az EU fenyegetné az akácot, holott Brüsszel csak annyit kért a tagállamoktól, hogy nyilatkozzanak, mit szeretnének tenni a saját országukban lévő betelepített, illetve özönnövényekkel kapcsolatban.  Az MSZP ezzel szemben úgy látja, hogy alkalmas a valódi európai képviseletre, “úgy is fogalmazhatnánk, hogy bízzák ránk nyugodtan a pálinkát és az akácot” – mondta Mudri György. 

A Fideszre szavazni olyan, mint a kecskére rábízni a káposztát – fogalmazott Szanyi Tibor, a szocialisták EP-listavezetője, aki szerint a kormánypárt nem csak a politikája, de EP-jelöltjei miatt is alkalmatlan arra, hogy a szavazók bizalmát élvezze. Példaként a Fidesz listájának harmadik helyén induló Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét említette, aki nem azokat képviseli majd, akiktől a szavazatot kéri, hanem a határon túli magyarokat.

“Ezzel a politikával a Fidesz felülírja az erdélyi magyarság legitim szervezeteinek, legfőképpen az RMDSZ-nek azt a célkitűzését, hogy saját képviselőket küldjön az Európai Parlamentbe” – értékelte Szanyi Tibor.

A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta, a párt semmilyen eredményt nem tud felmutatni, nincsenek valódi javaslataik és azokon a településeken, ahol jobbikos a vezető, nem lett semmivel sem jobb a helyzet, mint volt. A Jobbik szerinte hosszú idő óta kizárólag a közvélemény hergelésével foglalkozik. “A Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint nemcsak a Fidesz vonultat fel teljességgel alkalmatlan személyeket, hanem ebbe sokkal jobban belehúzva a Jobbik is” – mondta, hozzátéve, hogy arra kérik a magyar választópolgárokat: a határolódjanak el a Jobbiktól és semmi szín alatt ne szavazzanak a párt listájára.

Kapcsolódó cikkek