Szerintük nincs különbség

Szerintük nincs különbség

Mirkóczki Ádám

A Jobbik szerint nincs különbség a Fidesz és az MSZP között. Erről beszélt a párt szóvivője vasárnap Budapesten.

Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő azt mondta, április 6. óta nyilvánvaló, ezt most már a közvélemény-kutatások is megerősítik, hogy a Jobbik a második erő, potenciális váltópárt.
Szerinte a Fidesz mindent megtesz, hogy “aljas és nemtelen támadásokkal” néhány százalékot lecsípjen a Jobbiktól, a nagyobbik kormánypártnak sokkal kényelmesebb lenne, ha az MSZP lenne a második. Mint mondta, ezzel beteljesült Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti listavezetőjének álma a Fidesz-MSZP-nagykoalícióról a Jobbikkal szemben.
 A Jobbik szóvivője úgy írta le a helyzetet, hogy van a Jobbik és van mindenki más. Senkinek ne legyen illúziója – folytatta -, a Fidesz és az MSZP között külpolitikai, de lassan már belpolitikai értelemben sincs semmi különbség. Közölte, mindkettő feltétel nélkül kiszolgálja gazdáit, képviseli az euroatlantista érdekeket, úgy táncol, ahogy Brüsszelben, Washingtonban, Tel-Avivban fütyülnek.

Mirkóczki Ádám azt mondta, aki úgy gondolja, hogy az elmúlt 25 év politikája megfelelő, a május 25-i EP-választáson szavazhat akár a Fideszre, akár az MSZP-re, mert nincs köztük különbség.  Annak, aki sokkal határozottabb és meg nem alkuvó érdekképviseletet szeretne, a Jobbikot kell választania – tette hozzá. Kérdésre válaszolva a Jobbik szóvivője hangsúlyozta, pártja Oroszországot nemcsak energiapolitikai, hanem gazdasági értelemben is megkerülhetetlennek tartja. Kovács Béla EP-képviselő és Vona Gábor pártelnök is találkozott orosz politikusokkal emiatt, de nem konspiratív módon, hanem nyilvánosan – közölte.

Egy másik kérdésre Mirkóczki Ádám azt mondta, a kémkedés hazaárulás, ugyanakkor feltette a kérdést, ki mondta, hogy Kovács Béla kémkedett? Kérdésként fogalmazta meg azt is, hogyan lehetne Magyarországon az hazaárulás, ha valaki európai uniós intézményekkel szemben követi el ezt a bűncselekményt. Beszélt arról is, hogy a KGST kevésbé volt kizsákmányoló és elnyomó, mint az EU, amely “durvábban kiszipolyozza” Magyarországot, mint egykor a Szovjetunió.