Helyőrségi tavaszi szemlét tartanak ma a fővárosban

Helyőrségi tavaszi szemlét tartanak ma a fővárosban

DíszmenetMa ismét megrendezik Budapesten a helyőrségi tavaszi szemlét. A Hősök terén lesz díszmenet, különleges díszelgőcsoport-bemutató, a Szent György téren és a városligeti napozóréten is több programmal várják az érdeklődőket.

Idén harmadik alkalommal eleveníti fel a Magyar Honvédség a helyőrségi tavaszi szemle hagyományát. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mond beszédet, az eseményen részt vesz Szentes Tamás főpolgármester-helyettes és Benkő Tibor vezérezredes, honvédvezérkari főnök is. A rendezvény délelőtt 10 órakor díszmenettel kezdődik a Hősök terén, majd 11 órától az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest helyőrség dandár különleges díszelgő csoportja, valamint szlovén, lengyel, cseh és szlovák díszelgő csoportok tartanak bemutatót. Déltől a Kossuth téren, délután 3-tól a Szent György téren a Budapesti Helyőrség Zenekara térzenéjére őrségváltást tart a budapesti helyőrségdandár, ezt a magyar és külföldi díszelgőcsoportok különleges bemutatója követi. A Városligetben egész nap bemutatókat tartanak. A harckocsik, ágyúk, páncélos és más speciális katonai járművek, repülőgép-szimulátor, történelmi haditechnikai eszközök és tűzszerészrobot mellett lesznek hagyományőrző és rendészbemutatók, paintball- és sportversenyek is. Délután 1 és este 7 óra között a színpadon zenés, táncos produkciókkal és koncertekkel várják a látogatókat.