Ősszel változtatnak ezen?

Rogán AntalRogán AntalAz őszi önkormányzati választás után elképzelhető a főpolgármester intézményének megerősítése. Ezt hangoztatta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Rogán Antal úgy fogalmazott, ha az őszi önkormányzati választáson győztes főpolgármester kezdeményezni fogja intézménye megerősítését, akkor erre a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja készen áll majd. Arra a kérdésre, hogy milyen hatáskör-megerősítésre lehet számítani, a frakcióvezető azt válaszolta, most is vannak olyan hatáskörök, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés átad a főpolgármesternek, ilyenek például a Budapest tulajdonában lévő cégekkel kapcsolatos kinevezési jogkörök. Emellett Rogán Antal azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a városvezető több döntésnél kérhesse újbóli megfontolásra a közgyűlést. A frakcióvezető szólt az önkormányzati törvény módosításáról is, amelynek zárószavazását kedd este tartja a parlament. Az egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlést átalakító előterjesztéssel kapcsolatban a politikus ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy a közgyűlés működése egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb lesz.

Rogán Antal újra ismertette azokat a módosító indítványokat, amelyeket támogattak. Így a független Fodor Gábor javaslatát – hogy legyen többes ajánlás az önkormányzati választáson -, továbbá az LMP előterjesztését a jelöltté válás könnyítéséről. Egyetértenek a fideszes Gulyás Gergely indítványával is a kerületi lakosságszám szerinti súlyozásról a töredékszavazatoknál, valamint a parlamenti szakbizottságban javasolt kettős többség elvének bevezetésével a fővárosi közgyűlési döntéshozatalban. 
A fideszes politikus szerint a törvénymódosítás ki fogja állni az alkotmányosság kontrollját, mert minden alapelvnek megfelel.

Az ellenzéki kritikákat úgy kommentálta, a baloldalon szeretnék, ha “a pártkáderek gyűjtőhelye lenne a Fővárosi Közgyűlés”. 
Rogán Antal kérdésre azt is elmondta, a Fidesz-frakció örömmel fogadta egyes minisztériumok vidékre költözésének tervét, ezzel ugyanis némileg enyhülne a Budapest-központúság.

Kapcsolódó cikkek