Munkahelyteremtő beruházásokat sürget a Jobbik

Munkahelyteremtő beruházásokat sürget a Jobbik

Sneider TamásA Jobbik arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza a Világsátor létrehozásáról szóló határozatot, az arra szánt 1,7 milliárd forintot pedig fordítsa tartós munkahelyteremtő beruházásokra.

Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a központot az elmúlt egy évben először Székesfehérváron, majd Miskolcon és Ózdon akarták felállítani, de lakossági ellenállás miatt mindenhol megbukott a kezdeményezés. Hozzátette: jelenleg Hevesen és Komló folytatja a “roadshowt” a kormány a kulturális és romológiai központ létrehozásáért.

Az ellenzéki politikus a pozitív diszkriminációt kifogásolva közölte: nem szociológusok kellenek a cigányság önbecsülésének visszaadásához, hanem munkahelyek. Önmagáért beszélő adatnak nevezte, hogy az érintettek körében a férfiak 20, a nők 8 százaléka dolgozik. Sneider Tamás azt mondta, óriási munkanélküliség sújtja azokat a helyeket, ahol a kormány a Világsátort próbálja eladni. Példaként a 11 ezer lakosú Hevest említette, amelynek 3000 cigány lakosa szinte mind munkanélküli vagy közfoglalkoztatott. Hozzátette, 350 millió forintból már egy komolyabb üzemet létre lehetne hozni a városban, ahol az elmúlt 24 évben nem jött létre új munkahely. A Jobbik alelnöke szerint a Világsátorra szánt forrásból olyan tartós munkahelyeket lehetne létrehozni, ahol “bőrszíntől függetlenül (…) cigány ember is, magyar ember is ha szegény vagy munkanélküli, akkor munkát találhat”.