A Jobbik tiltakozik

Dúró DóraA Jobbik tiltakozik a felsőoktatási törvény tervezett módosításai ellen, és a javaslat elfogadása esetén az Alkotmánybírósághoz fordul. Ezt mondta Dúró Dóra, az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz “saját párttitkárait” készül az egyetemek élére ültetni a kancellári poszt bevezetésével, ami ellen a Jobbik a leghatározottabban tiltakozik – mondta Dúró Dóra, hozzátéve: amennyiben a törvényjavaslat szövege nem változik érdemben az elfogadásig, az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert az egyetemi autonómia csorbításának tartják a kancellárok ilyen módon való kinevezését. Árulkodónak nevezte a szóvivő a feltételeket, miszerint elég egy gazdasági társaságban három évig ügyvezetőként dolgozni, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkezni ahhoz, hogy “szinte teljhatalmú gazdasági ura” legyen valaki egy egyetemnek. A felsőfokú végzettség pedig nemcsak egyetemi vagy főiskolai végzettséget takar, elég egy felsőfokú szakképzés is – jegyezte meg.

A Jobbik szerint a kormány érvei hamisak, mert a közpénzek szigorúbb ellenőrzéséhez elég lenne szigorúbb törvényi, illetve rendeleti szabályozás. Dúró Dóra jelezte, az alaptörvény rögzíti, hogy az egyetemek autonómiája sérthetetlen, ezért arra kérte a parlamenti képviselőket, hogy támogassák alkotmánybírósági beadványukat. Hozzátette: a köztársasági elnökhöz is fordulnak majd és az ombudsmant is megkeresik. Azt mondta, a javaslatcsomag nemcsak a kancellárokat érinti, hanem például a Testnevelési Egyetem önállósítását, a Pető Intézet állami fenntartásba vételét, a szakszolgálatokban dolgozó pedagógusok pótszabadságát és jó pár más területet. A jobbikos politikus a parlament kulturális és oktatási bizottságának elnökeként tiltakozik a felsőoktatási törvény kivételes eljárásban való tárgyalása ellen, mert így az nem kerül a szakbizottság elé.

A felsőoktatási államtitkár szerint nem politikai komisszárokat küldenek ősztől a felsőoktatási intézményekbe a kancellári rendszer bevezetésével, hanem az egyes egyetemek, főiskolák profiljának megfelelő szakembereket keresnek majd. Palkovics László az MTI-nek a héten adott interjújában arról beszélt, hogy az elnevezés azt a szakembert fedi, aki az egyetem rektorának válláról intézményműködtetési, menedzsment feladatokat vesz le, operatív irányító.

Kapcsolódó cikkek