Az elhallgatás és a cenzúra ellen tiltakozik a Jobbik

Az elhallgatás és a cenzúra ellen tiltakozik a Jobbik

Vona Gábor, a párt elnökeA Jobbik tiltakozik az ellen a már gyakorlattá vált eljárás ellen, ahogyan a közszolgálatinak nevezett MTI cenzúrázza és elhallgatja a nemzeti párt hírértékkel bíró sajtótájékoztatóit.

“Már nem csak a vidéki nagyvárosokban tartott országos jelentőségű jobbikos sajtótájékoztatóinkról, hanem a budapestiekről sem számolnak be. A Jobbik követeli az egyenlő bánásmód elvének betartását, hiszen amíg a Fidesz és a baloldal majd’ minden rezdülését feldolgozzák, addig ez a Jobbik esetében aránytalanul kevesebb esetben mondható el. A kettős mérce alapja ráadásul mindig az, hogy a kormánypártoknak mely téma zavaró vagy kényes, ezeket az eseményeket az MTI jobbnak látja elhallgatni. Az Orbán Ráhel esküvőjén történt telefonlopás vagy a szombathelyi csecsemőrablás – számos más téma mellett – például teljesen tiltott téma az MTI-nél, különösen, ha jobbikos politikusok feszegetik. Azt mi sem tudjuk melyik jobb, ha eljön egy sajtótájékoztatónkra az MTI tudósítója, s utólag tiltják le az anyagot, vagy ha eleve gondolatolvasóként próbálja a távirati iroda kisakkozni a jobbikos sajtótájékoztató címe, témája alapján, vajon mennyire érinti érzékenyen a kormányoldalt az esemény, s arról előre letiltja tudósítóját? A Jobbiknak a közelmúltban mindkettőhöz volt “szerencséje”. Bezzeg a fideszes politikusoknak nem kell ettől tartaniuk, ők bárkit kritizálhatnak, illetve hétről hétre megismételgethetik például a rezsicsökkentés sikereiről tartott monológjaikat – azt az MTI megírja. Emellett a távirati iroda rendíthetetlenül beszámol az olyan “országos jelentőségű és hírértékű” eseményekről is, mint például egy látogatóközpont avatása, vagy ha újabb üvegfúvókat vásárolnak a salgótarjáni öblösüveggyárba, sőt fotókkal dokumentálja a magát nem közszereplőként definiáló Orbán Gáspár pályára lépését a másodosztályú bajnokságban (http://bit.ly/1r3Zejo). A lényeg, hogy fideszes politikus mondja a beszédeket! A Jobbik tisztességes tájékoztatást követel a közszolgálati kötelezettséggel rendelkező médiumoktól. A médiahatóság különféle híradók alapján készített statisztikái, illetve a hétvégén nyilvánosságra került EBESZ-jelentés is mind-mind azt bizonyítják, mennyire elhallgatják a Jobbikot társadalmi támogatottságához, erejéhez és sajtóeseményeinek számához képest. A szükséges jogi lépéseket most is megtesszük, másban nem bízhatunk.” 

A Jobbik sajtóosztálya