"A munkaalapú állam korszaka következik"

"A munkaalapú állam korszaka következik"

A miniszterelnök a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott előadásán az erdélyi Tusnádfürdőn 2014. július 26-ánfotó: Beliczay László/MTIA kormányfő szerint az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Orbán Viktor erről szombaton Tusnádfürdőn beszélt, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén. A miniszterelnök e kijelentése váltotta ki a baloldali ellenzéki pártok bírálatát, míg a Jobbik azt kifogásolta, hogy a magyarság ügye hiányzott a beszédből.

A liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell – foglalt állást a kormányfő, aki szerint a korábbi liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont, nem védte meg az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az “adósrabszolgaságtól”. A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell – fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve, hogy ilyen értelemben a Magyarországon épített új állam egy nem liberális állam. A kormányfő egyúttal azon álláspontjának is hangot adott, miszerint a jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait, ebben a pillanatban sikertelenségre van ítélve, amin változtatni kell. A kormányfő beszédében bírálta azokat “a fizetett politikai aktivistákat”, akik civileknek tüntetve fel magukat külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni Magyarországon.

A Jobbik szerint a magyarság ügyéről kellett volna szólnia Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédének. Novák Előd, a párt alelnöke azt mondta: a munkaalapú állammal egyetértenek, viszont attól tartanak, hogy Orbán Viktor ezalatt mást ért. Hozzátette: olyan rendszerre van szükség, ami sikerre tudja vinni Magyarországot, ez pedig nem a liberalizmus, annak az ideje szerintük is lejárt.

Az MSZP elnöke szerint az az állam, amely nem a szabadság köré szerveződik, előbb vagy utóbb kilép a demokrácia keretei közül. Tóbiás József a kormányfő beszédére reagálva közölte, szélesebb, erősebb, külső és belső kontrollokkal működő demokráciára van szükség. Az ellenzéki pártelnök úgy értékelte, hogy a miniszterelnök tusnádfürdői beszédével kilépett az európai és a magyar polgári demokráciák értékrendszeréből.

Az LMP szerint nem Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelésével van vitatkoznivalójuk, hanem a következtetésekkel. Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke rámutatott, fő vitájuk abban van, hogy az LMP szerint a liberális demokráciának nem a közmunkaalapú társadalom vagy a “rabszolgatartás” az alternatívája, hanem a részvételi demokrácia. Az ellenzéki politikus a szembenézést is hiányolta a kormányfő előadásából.

Az Együtt-PM szerint megdöbbentő beszédet mondott a miniszterelnök, aki “Putyint majmolja”. A szövetség álláspontja szerint “Orbán Viktor miniszterelnök mai beszédével azonban nem a liberális demokráciának áldozott le, hanem magának a demokráciának”. Véleményük szerint az állam már nem minden magyar állama, nem mindenkit képvisel, csak a kedvezményezettek szűk körét.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök lényegében azt hirdette meg, hogy a szabadságra épülő demokráciával szemben “egy fasiszta, szabadságot lebontó államszervezés” a követendő példa. Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt elnökségi tagja úgy fogalmazott: a miniszterelnök “sajnos vagy elmeháborodott, és/vagy hazaáruló”. A Liberálisok szerint a kormányfő beszédében új államrendet hirdetett, megtámadta mindazt, ami a demokrácia alapja. Az ellenzéki párt értékelése szerint Orbán Viktor hivatalosan is bejelentette, hogy “vége hazánkban a demokráciának”, azt a munkaalapú állam váltja fel.