"Ez alkalmatlan a kisgazdaságok megsegítésére"

fotó: FacebookAz LMP szerint a mezőgazdasági birtokok területalapú támogatási rendszerének átalakítása a kormányzati ígéretek ellenére sem alkalmas a kisgazdaságok megsegítésére. Ezt mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt képviselője, Sallai R. Benedek.

A fenntartható fejlődés bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy mindössze 500 gazdaságot érint az az intézkedés, amelynek során megvonják az 1200 hektár feletti birtokok területalapú támogatását. Hozzátette, hogy a kimutatások szerint pillanatnyilag a 300-1200 közötti gazdaságok után fizetik ki a támogatások túlnyomó részét. Az LMP viszont úgy gondolja, hogy az 50-100 hektáron dolgozó kis és közepes gazdálkodókat kellene kiemelten támogatni, ezért a 300-1200 közötti gazdaságoktól kellett volna támogatásokat elvenni, hogy azt átadhassák a kisebb birtokok üzemeltetőinek – mondta Sallai R. Benedek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg egy egy vagy kéthektáros gazdaság után arányaiban ugyanannyi, nagyjából 70 ezer forint támogatás jár hektáronként, mint egy ezerhektáros terület esetében. Ennek kapcsán kiemelte, hogy minél nagyobb egy birtok, annál gazdaságosabban lehet üzemeltetni. Egyúttal bírálta, hogy a támogatásnál nem veszik figyelembe, ki hány munkahelyet teremt a földjein. Arra a kérdésre, hogy az Index szerint az LMP és a Negyedik Köztársaság Párt (4K!) önkormányzati választási együttműködést köthet, azt felelte, zajlanak az egyeztetések, a helyi szintű együttműködés kialakítása a fővárosi területi szervezet hatásköre. Hangsúlyozta, hogy az LMP nem parlamenti pártokkal, hanem független, civil erőkkel akar együttműködni.

Elmondta, a tervezett megállapodásnak részben gazdasági okai vannak, ugyanis a kampány lebonyolítása költséges. Emellett optimalizálni akarják az aláírásgyűjtéshez és felkészüléshez rendelkezésre álló forrásokat. Mindeközben azt akarják elérni, hogy a legjobb jelöltek szerepeljenek a listájukon – tette hozzá. Az LMP nyitott arra, hogy bármely olyan szervezettel együttműködjön, amelyik megfelelően felkészült, emberileg tisztességes és alkalmas arra, hogy fellépjen azon politikai erők ellen, amelyek ellen a Lehet Más a Politika is küzd – jelentette ki Sallai R. Benedek.