Befejeződött a Mátyás-templom orgonájának felújítása

Befejeződött a Mátyás-templom orgonájának felújítása

Befejeződött a budavári Mátyás-templom orgonájának felújítása. Budapest legnagyobb, az ország második legnagyobb orgonáját vasárnap hallhatja először a közönség a délelőtti nagymisén és az esti ünnepi hangversenyen.

Az orgonát 2009 és 2015 között a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra újította fel Végh Antal orgonaépítő mester vezetésével, a terveket Hock Bertalan, a templom orgonaművésze készítette, az 1893-ban készült orgonaszekrényt Erdei Barna restaurálta – hangzott el a felújított hangszert bemutató pénteki sajtótájékoztatón.

Hock Bertalan elmondta: a kóruskarzaton álló nagyorgona mellett egy új karorgona is épült a sekrestye feletti karzaton, a két hangszert a négy játszóasztalnak köszönhetően egyszerre akár négy orgonista is megszólaltathatja. A liturgikus használat mellett az érdeklődők rendszeres hangversenyeken is hallhatják majd a hangszereket a kivételes akusztikájú templomban.